Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Pomogáts Béla: Költő a történelemben
gépét kormányozhatja ellenére, s vele hamvad. Hogy aki látott, elmondhassa: Idejüket-múlt babonákat égetett zuhanása — zavartan élt, mégsem hiába. A Töredék e küldetés tudatában vallhatja be az újrakezdés igényét: „Elrontották? Ember vagy. Újra kezdd el — / de most az alapnál.” Benjámint továbbra is a hivatás hevülete fűti: „Szívedbe gyújtsd ezt a világot / s ha mi benne tanulság, elvesd! / Ríkasd a gyönyörűt-keservest. / Ne hagyj mögötted pusztaságot” — vallja a Ha élni akarszban. Ez a tevékenységvágy és hivatástudat azonban most szilárdan ragaszkodik a valóság lehetőségeihez: „viseld a szűkös valóság / tekervényeit” — írja a Ne szégyenkezz, ne legénykedj című versben. Használni, segíteni vágyik, vívódásait tanulságnak ajánlja fel, a lépésről lépésre haladó termékeny élet értelmét, hasznát és dicsőségét hirdeti (Thomas Mann halálakor). Cselekvésvágya gyakran rezignációval párosul: mintha az öreg Arany fanyar szkepszisét újítaná fel (Írom ráadásnak). A csendes rezignáció mégsem jelenti a tevékenység elfojtását. Középkor című versében a másoló szerzetesről ír, aki háborúk, tűzvészek pusztításában is dolgozik, a helytállás névtelen és hallgatag hőseként: „görnyed, hogy arról, ami volt, / hírt adjon annak, aki lesz.” E szerzetesben önmagát mintázza meg: ő is a hétköznapok munkásának készül, tevékenynek és hallgatagnak, aki sokat végez, de a háttérben marad. 4. Az1 imént ismertetett versek egy küzdelem jelzései: Benjámin bennük vívja vissza hitét, bizalmát, az otthonosság és a belső harmónia kegyelmét. A lélek egészsége lassan helyreáll, a Kelj fel Jancsi című vers már az életerő megújulását adhatja hírül: „Erős vagyok, nincs mit vesztenem. / Korán örül, aki estemen. / Valahányszor sorsom földre nyom, / megállók megint a talpamon.” A visszanyert bizalom közérzetében határolja el magát azoktól, akik vívódásait sanda érvek gyanánt használták fel, vagyis jobb és bal felől egyaránt. „Ezek miatt vesznél? Fejet föl! / Táncolva várd ki a kakasszót” — írja Kísértetek című versében, midőn sorsának reakciós kibiceire tekint. A Boldog öregben pedig a szektást ítéli el, aki együgyű önelégültséggel s megcsontosodott konzervativizmussal ragaszkodik a múlt hibáihoz. A megnyugvás legbiztosabb jele, hogy ismét ifjúságának hitével tekinthet az emberiség sorsára és jövőjére. A Mi van a hold túlsó felén és az Űrhajós című verseket az emberiség technikai diadalai, a kozmoszon vett győzelmek töltik meg bizakodással. A költő a természeten és történelmen, az anyagon és saját gonosz ösztönein győzedelmeskedő ember nagyszerű küldetéséről beszél: „cél úgyse lehet kevesebb: / Meghódítani földet és eget / az élet hű szolgálatával.” A Politika pedig már fordulatot jelez; Benjámin ebben a versben zárja le végképp a vergődés időszakát, hogy újra csatlakozzék a közélet küzdelmeiben részt vevő társaihoz. „Nehéz szenvedély rabja vagy, / mindhalálig gyógyíthatatlan” — írja most már rezignáció nélkül, inkább önérzetesen és reménykedőn. Ezek a versek vezetnek a Se cinikus, se prédikátorban és a Vérző zászlók alattban megfogalmazott új költői magatartáshoz. Az első vers a felelősségvállalásra, szolgálatra és kritikára egyaránt kész emberség igazolása: I 101)
