Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Pomogáts Béla: Költő a történelemben
az, ami történt, személyes ügyet jelent; osztozni akar a bűntudatban és a felelősségben. Sőt, ha más nem vállalkozik rá, akár egyedül is hajlandó hordozni a felelősség súlyát, vállalja a számvetés kegyetlen terheit. Mérce alatt című versében elutasítja az elfajult vezetők kegyét, elveti mindazt a rangot és díszt, amit a közelmúlt ajándékozott neki. „Nem akarok több lenni, mint a többi, / nem többnek látszani magamnál, / vagyok, aki vagyok, / nyomorúságaimmal sem idegen e világban.” Az önbírálat őszinteségére vall, hogy a számvetést magánéletének szűkebb körében is elvégzi. A Két évtizedben feleségének áldozatos és szótlan életét tekinti át, az elfogadott áldozattal vet számot: „voltál, hogy én lehessek; / adtál oly egyszerűen, mint fényt az égitestek. / S én mindent elfogadtam, magától értetődőn, / szelídségnek hazudván alantas férfigőgöm, / s adtam nevet neki: Sors, Hivatás, Költészet!” E vers számvetés, egyúttal azonban új eszményeket megfogalmazó vallomás is: az egyszerű életek, a névtelen szolgálat, a dicsőségből nem, csupán a munkából és az áldozatból részt vállaló emberség felmagasztalása és eszményül választása. S mint Kiss Ferenc, Benjámin egyik kitűnő kritikusa írja, a Szabó Lőrinctől fogalmazott szerelmi etika: a Semmiért egészen szocialista ellenpéldája: „vers, amely előttünk végzi el a ve- zeklést az elfogadott áldozatért; előttünk perli vissza magától és a viszonyoktól a szolgálatra szegődött ember integritását.” Benjámint a történelem gyötri, a megcsalt remények, a kijátszott bizalom kínozzák, a közéleti események nyugtalanítják; ám lassan megérkeznek az emberi,Sors másfajta figyelmeztetései is: az öregség, a testi hanyatlás, a halál közeledése, jelek, melyeken egyre többet kell töprengenie. Test, lélek, halál című versében némi öniróniával jegyzi fel: „óhajom a teljesség iránt / teljesedik már: folyton fájni kell / és mindenestül s egyedül — nem ám / jelképesen »-együtt mindenkivel«”. Sőt az a gyötrelmes élmény is eléri, amellyel a modern költészetnek annyit kell küzdenie: az emberi létezés és a közönyös mindenség szem- beállítása, összemérése. A lélek pillanata a kozmosz személytelen közönyét tekinti át, az építő-romboló létezés törvényei között próbálja elhelyezni az esendő emberi életet: Érzed a rohanást, a fény robbanásait, óriások robognak, szörnyeteg, pöffedt golyók gördülnek — milyen rend szerint — fülednek nem-érzékelhető robajjal a monoton körforgalomban. Közömbös ritmussal világokat elroncsol s megint újakat rak a tér apálya és dagálya. Hol a galamb? a pálmaág? hol egy koponya? egy kísértet? Élettelen-haláltalan üresség, fényben és sötétben, a magban és a héjban: Isten — az Abszolút Közöny. 96
