Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 1. szám - SZEMLE - Dallos István: Csanda Sándor: Hidak sorsa
nyei) téves megállapításait és hamisításait, leszögezve, hogy a szlovákság tömeges csatlakozása a Rákóczi felkeléshez szociális okokkal magyarázható, A kérdéssel kapcsolatban ismerteti saját levéltári kutatásainak eredményét. Ennek egyik jelentős dokumentuma az általa felfedezett szlovák nyelvű kuruc pátens. Részletesen foglalkozik a Petőfivel kapcsolatos, évtizedeken át dúló sajtóviták anyagával, sokat vitatott magyarságának kérdésével és megdönti a renegát- ság vádját, melynek az a biológiai tény képezte magvát, hogy Petőfi anyja túróc- megyei szlovák családból származott. Kimutatja, hogy Petőfit már másfél éves korától magyarnak nevelték, s életművében nyoma sincs a renegát szemléletnek. Felsorolja az orosz, cseh, szlovák történelmi nagyságokat, akik kevert vérből származtak, de ezért nem illethetők a re- negátság vádjával. A magyar—szlovák irodalmi és kulturális kapcsolatok kérdésében ismerteti a múlt században kialakult művelődési kapcsolatok elemeit, a cseh és szlovák írók és költők szerepét, míg magyar részről méltatja Toldy Ferenc, Jankovics Miklós, Füredi László, Mocsáry Lajos kultúrköze- ledést egyengető munkásságát, Bartók Béla népdalgyűjtését, melynek felbecsülhetetlen eredménye 322.3 szlovák népdalnak az enyészettől való megmentése volt. Az avatott kritikus objektív hangján értékeli Sziklay László csaknem kilencszáz oldalas könyvét, mely a szlovák irodalom történetét tárja fel. Könyve második részében a szlovákiai magyar irodalomnak az első világháború óta lezajlott eseményeit taglalja az irodalomtörténész avatott tollával. Részletesen ismerteti a közelmúltban elhunyt Forbáth Imre költészetét, megállapítva, hogy vannak olyan költeményei, melyekkel kitörölhetetlenül beírta nevét a szocialista líra történetébe. Értékeli a fiatalon elhunyt Berkó Sándor költői munkásságát, mint a szlovákiai magyar irodalom nagy ígéretét. Megrajzolja Vozári Dezső, a „csaknem elfelejtett költő” portréját, akinek írásai a harmincas években a szlovákiai lapok értékei voltak. Az irodalomtörténész biztonságával, a főiskolai tanár felkészültségével ír a csehszlovákiai magyar irodalmi törekvésekről, a magyar líra fejlődéséről, az epika jeleseiről, az irodalmi kritikáról. A negyedévszázados kisebbségi sors írógárdájának alkotásait méltatva bemutatja a mai szlovákiai magyar irodalmi élet tehetséges új hajtásait is, a prózaírókat, költőket, akik közül néhányan már az irodalom élvonalába tartoznak. E méltatás keretében találkozunk Dávid Teréz, Lovicsek Béla, Petrőczi Bálint, Nagy Irén, Mács József, Ordódy Katalin, Duba Gyula, Szőke József, Dobos László nevével és a költők közül Gály Olga, Dénes György, Gyurcsó István, Bábi Tibor, Ozsvald Árpád, Veres János, Rácz Olivér, Monoszlói M. Dezső, valamint a legfiatalabb költőnemzedék: Cselényi László, Tőzsér Árpád, Gál Sándor, Tóth Elemér, Kulcsár Tiborral, akik önálló köteteikkel már ott szerepelnek a szlovákiai magyar irodalom lapján. Könyve befejező részében bonckés alá veszi Juraj Zvara fiatal szlovák történész magyar nyelven is megjelent értekezését: „A magyar nemzetiségi csoport kérdéseinek megoldása Csehszlovákiában” c. könyvet, értékelve a szerző úttörő érdemeit az úgynevezett kényes kérdések ismertetése terén, és rámutat a mű hiányosságaira és tévedéseire, de elismeri a szerző jóindulatú igyekezetét. Csanda Sándor könyve a magyar irodalomtudomány bátorszavú, objektív', szakszerű teljesítménye. Noha az irodalmi múlt szerteágazó történéseiről csak vázlatos képet nyújthatott egy kötet keretében, megállapítható, hogy amit nyújt, azt biztos és a lényegre tapintó módon teszi. A „Hidak sorsa” a szlovákiai magyar irodalom pozitívuma. DALLOS ISTVÁN 160 I
