Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 3. szám - Szerdahelyi Károly: Már megint egyedül (vers) - Mészáros István: Vagy (vers)
Akárcsak akkor, huszonnégy éve, készül az új beteg fölött is a hulló kéz szentenciája. Megyek a kórház-udvaron át fakó arccal, a tehetetlenség lecsüggő zászlajával. És gémberült ujjam hegyében, a szűkölő eszmélet nyiladékán megint a gyötrelmes remény, a pusztulásra írt ígéret, tilalmak görcse közt is szerelem. SZERDAHELYI KÁROLY Már megint egyedül Mérgezett fog les rád a sandi kanyarban csak a fűzfák ülnek gyökerükkel gyermekdalokat szövögetve és a kerék százas ütemén csobog át a Hiába. Hova mész! a mezőkön csupasz kalapok nőnek és alattuk sok csalogány didereg; nem elég mondd a Napocska amely átzsong ha a tréfák éjjelenként százszor megfojtanak . . . Mérgezett fog les rád a sandi kanyarban csak a fűzfák vesszői vernek enyhületet. MÉSZÁROS ISTVÁN Vagy Vagy búfeledtető világra szülessünk megnemesülve vagy álmatagon halványpuha emlőn szívjunk méregoldatot elérhetetlen békénk hamvig égessen sugárvert eget! 26
