Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Csányi László: A költészet jövője
küzdelem etikáját hirdeti. Tudjuk, máskor is ezt tette, költészete korábbi szakaszaiban. Már a háború után írt Vígfaszban így beszélt: „Nincs megnyugvás, csak a munka”; az Ars poeticában pedig ezt vallotta: Dolgozz, munkálj. A szép, a jó, a hasznos, mihelyt elkészül, az élethez áll. Minden jó mű egy-egy szabadságharcos. Légy hű magadhoz, olyanokat alkoss, ne fogja a halál! A munka, a cselekvés erkölcsét képviseli annak a drámának a kifejlete is, amit a pusztulás szorongatásaiban kellett átélnie. A Kézfogások, az Új versek és a Dőlt vitorla verseiben ezért jut el újra és újra a reménytelenség, a halál kísértése után az alkotás eszményéhez, az alkotó élet bizalmához. 4. A modern ember konfliktusainak harmóniává oldása: talán ez Illyés költészetének legfőbb eredménye. S bizonyára nemcsak a költőt gazdagítja ez az eredmény, hanem olvasóit is. Illyés maga a költészet közhasznú hivatásának híve, nem csupán saját életét, saját problémáit kívánja rendbe tenni a gondolkodás és a fogalmazás eszközeivel. Olvasóira, az őt övező közösségre is gondol: tudja, hogy társadalmi-közéleti konfliktusok és a létezés diszharmóniájának értelmi átvilágítása és elrendezése, a szorongató kérdésekre adott felelet voltaképpen közügy, a válságokba sodródott ember orvosságát jelentheti. Ö maga is így összegzi a Bartók-versben a káosszal szembenéző művészet értelmét és feladatait: „lm, a példa, hogy ki szépen kimondja / a rettenetét, azzal fel is oldja”. Az ő költészete ugyanezt a példát sugározza, olvastán valamiképpen a megnyugvás, a harmónia békítő közelségébe kerülhetünk. „S az is, ki nem dalol, / érzi a Lét, a Rend szabad / összhangját valahol” — írta néhány éve emlékezetes Kodály-versében. A „Lét és a Rend szabad összhangját” ajándékozza nekünk az ő költészete is. CSÁNYI LÁSZLÓ A költészet jövője Was nur sein soll, ohne zu sein, hat keine Wahrheit. HEGEL A századforduló dilemmája mégis csak az volt, hogy végleg behódoljon-e a romantikának, vagy inkább lázadjon-e ellene. Leconte de Lisle és a parnasszisták kimért és szükségszerűen anakronisztikus értékrendje is a romantika ellen támadt, bár még az eszményinek vélt rend nevében, de ezzel nem lehetett beérni. Igaz, hogy épp a legnagyabbakban, az utolsó száz év klasszikussá érett 89
