Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 1. szám - FIATALOK - Bodó Sándor: A magány utcája (vers) - Botár Attila: Jel egy házfalon (vers) - Falussy Béla: É (vers)
B O D Ó SÁNDOR A magány utcája üvegbe, vasba, kőbe üvegbe, vasba, kőbe de úgy, olyan biztosan bezárva ahogy selyem bölcsőbe a lárva egyszeriben önmagát bezárja néma tárgyakkal úgy körülvéve hegy valami őrült jelbeszédre nem csak gyanakszol: a tárgyak éjjel — a fény terheit letéve életre kelnek, és nem kímélve ötször-másfélméteres szobádat táncolnak a megtiltott zenére félsz, mennél bárhova, de nincs aki magához venne; visszatérsz ide nap mint nap; magadra nyitsz aztán szobádat magadra zárod: hogy dörömbölhess, elátkozhasd magad kövezte, magányos világod BOTÁR ATTILA Jel egy házfalon Nincs már ennek a háznak ablaka, ajtaja, őrző kutyája, szél futkos a padlásán, lakja kísértet-lárma. Fészerben az obsitos szekér terű széna az álma, pár szál az utolsó fuvarból beakadt a saroglyába. Nincs már kútjának vödre, vízzel csillagot merítő, fáradt a húzólánc: gazban pihenteti az idő. A kezem-karcolta jelet sem őrzi meg a vályogfal, a mezőkről süvít az ősz: ördögszekérrel, átkokkal. FALUSSY BÉLA É füst függöny nap — köntös fut a vonat is az ördöngős egykedvű hó hull rá vonalait ahogy elmosná város hegy ég burka sok felhő hó dunna 67
