Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 1. szám - Szántó Gábor: B-emberek a Földön (elbeszélés)
— Ez lassuló mozgás, amely kiúttalanul mozdulatlanságba merevedik előbb- utóbb. Az élet nem mozgás, rosszul fogalmaztam az előbb. Az élet változás. — Szavak! A mi világunkban nincs értelme a változásnak, mert ha valami tökéletes, az nem lehet még tökéletesebb. — A ti létezésetek tökéletes? — Valami hiányzik belőle. Azért jöttünk vissza közétek. Ha megszerezzük, tökéletessé válhatunk. Visszaadlak B—86-nak. Megérkezett a Tanács válasza. A száj nélküli ember elfordult, ismét a másik nézett rá. — Velünk kell jönnöd — hallotta —, megtaláltuk a Földön, amit kerestünk. — Bennem? — Benned. Te vagy az Ellenkezés. A Tanácsnak szüksége van rád, hogy fenntarthassa a Rendet. Hogy létrehozhassa a tökéletes Egyensúlyt. — Nélkülem felborulna? — Vannak ilyen jelek. — Nélkülem meghalnátok? — Vannak ilyen jelek. —- És mit kezdjek én közöttetek? — kérdezte hangosan. — Ellenkezni fogsz és fenntartod az Egyensúlyt. — És az ellenkezésem nyomán változni fog valami? — Azért viszünk, hogy ellenkezz és azért kell ellenkezned, hogy ne változzon semmi. — Fából vaskarika! Az ellenkezést cselekvés követi, a cselekvést pedig változás . .. — Neked csak ellenkezned kell. Ezért viszünk magunkkal. — Nem megyek. ■— Nem tehetsz mást. Jönnöd kell, így döntött a Tanács. — Nem! — Ne ugrálj! Kevés az erőd és ha ugrálsz, nem adunk Anyagot. Anélkül pedig nem bírod ki az utat. Ellenkezz csak, de ne ugrálj. Már úton vagyunk. Nézz ki... A te életed szerint évtizedekig tart az út. Ha látnád magad, azt is látnád, milyen gyorsan öregszel. Hullik a hajad, a sejtjeid zsugorodnak, gyöngül a szemed és kihagy a szíved. Hamarosan megérkezünk. Addig is fel kell tölte- nünk Anyaggal, hogy meg ne halj. Ha követed a Tanács akaratát, örökké élhetsz. — Nem megyek! — Tehetetlen vagy . . . A költő szeme előtt elsötétedett a világ. Felugrott és ütött. Remegett a lába, érezte, hogy nagyon gyenge. Egyre gyengébb. Fényes karikák ugráltak a szeme előtt, elvesztette az egyensúlyát, elesett, de újra feltápászkodott és megint ütött. Mindhárman mozdulatlanul feküdtek. Csend volt, egyikük sem moccant. Odakinn sötét volt és mozdulatlanság. A költő tudta, hogy a Suhanó megállt. Minden erejét és akaratát összeszedve irányítani kezdte a járművet. A műszerfal memória táblájára függesztette a szemét és a halványan világító útiképet nézve parancsolta: — Irány a Föld, a XX. század . . . Érezte, hogy a Suhanó teljesíti a parancsot. Egyre inkább magához tért, s látta, hogy azok hárman is megmozdulnak. Zsebébe nyúlt és elővett egy cigarettát. Rágyújtott, mélyre szívta a füstöt. Először B—1005 tért magához, akit elsőként ütött le. 56
