Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 1. szám - Kopácsy Margit: Szélvédett úton (elbeszélés)
Lebben a függöny, a gyerek ott ül az ölében, s ő mindenféle csacsiságot suttog a fülébe: — tiki-takk, tiki-takk ... Az ezredesné még mindig ott állt a szoba közepén. — Szegény Zsoltikám: mennyire szeretett sétálni —• és fél szemmel az ispánnéra nézett. — Te csak gyere utánam mama — és ő ment. Igaz, az utolsó évben már fordítva volt. ö ment elől, és ő vezette a férjét, mikor éjnek évadján kibotorkáltak a házból; ő figyelmeztette, ha le vagy fel kellett lépni a járdára, mikor végigkocogtak a néptelen, sötét utcákon. — Kimegyünk a perifériára — súgta kaján mosollyal az ezredes. — Az utóbbi időben nagyon rákaptak a Vörös Pipacsra a fiúk. — A Vörös Pipacs már réges-régen megszűnt, Zsoltikám. — Megszűnt? — Az öreg katona megállt és szigorúan nézett a feleségére. — Nagyon helyes. Akkor . .. — Akkor most szépen hazamegyünk — unszolta szelíden az asszony és megpróbálta visszafordítani. Néha sikerült, néha nem. Néha kétszer is kijöttek az éjszakába. — Ellenőrizni kell a fiaimat. Tudod mama, jó gyerekek ezek — súgta cinkos mosollyal, aztán hirtelen felharsant a hangja: — Lump, kártyás szoknyavadászok! — Csitt, Zsoltikám, csendesen. Nappal könnyebb volt. Nappal az öreg memorandumokat szerkesztett, kaucióügyekkel foglalkozott, aztán elővette a K-dossziét. A K-dosszié nagy. fekete könyv volt, és azokat a titkos értesüléseket tartalmazta, melyek a cári Oroszországból érkeztek és a katorgára — a kényszermunkával súlyosbított száműzetésre — vonatkoztak. — őfelsége szárnysegéde meg lesz elégedve — kuncogott, aztán katonásan felvetette a fejét, mintha ebben a pillanatban már hallaná is őfensége szárnysegédének elismerését: — Ezredes úr, ön kitűnő munkát végzett. Az asszony éjszakánként arra riadt fel, hogy a férje öltözik. — Most kaptam a hírt — és idegesen fűzte a cipőjét —, hogy a szárnysegéd úr érkezik. A Royalban fog megszállni. Utána kell néznem, minden rendben van-e. — Éjszaka van. Pihenj még egy kicsit. Néha sikerült visszafektetni, néha nem. Azon a téli éjszakán sem sikerült. Az ezredes gyorsan, nagyokat botolva ment a fehér úton, és az asszony lihegve futott mellette. — Zsoltikám . . . — öt perc múlva négy: fél ötkor érkezik a különvonat. A Royal, a város legnagyobb szállodája, jó húsz perc járásra volt. Rohantak. — Zsoltikám, ne siess annyira! Kifulladva, havasan értek be a Royalba. A szálloda halijában az ezredes egy másodpercre megtorpant: az ajtóval szemben, a hosszú, széles pult mögött valaki várakozóan felállt. A megolvadt hó, és a könnyek végigfolytak az asz- szony arcán. Az ezredes kihúzta magát és a pulthoz lépett. — Boháty ezredes vagyok. A szárnysegéd úr különvonata pontban fél ötkor érkezik. Minden rendben van a fogadására? A portás a síró asszonyra nézett, és lassan, szánakozóan bólintott. — Minden rendben van, ezredes úr. 49
