Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Szíj Rezső: Építészeti kultúrát!
nem törődtek eleget e kérdésekkel, nem támaszkodtak a közvéleményre, s felvilágosításával nem hívták őt segítségül. Szó sincs itt valamiféle tudományellenességről. Sőt, éppen arról van szó. hogy a tudományt, annak eredményeit tervezők és kivitelezők jobban hasznosítsák. Ennek szükségességére újabban többen is rámutattak (Zsitva Tibor, ßene László, Deák Sándor stb.).7 De nem minden tudomány, ami annak látszik s főleg nem minden szükséges, amit ezen a címen űznek. Farkas Tibor nem tudományos „főmunkatárs”, és mégis úgy rendbehozta a Balaton környékét, hogy munkásságát nemzetközi díj fémjelzi, pedig közben nem szépelgett építészeti írások gyártásával. Ha valaki áttekinti azt a „tudományos” apparátust, ami nálunk a települések telepítésének kérdéseivel foglalkozott, abban az a benyomás alakulhatott ki, hogy hazánkban az elkövetkező 15—20 évben legalább 150—200 új várost fognak építeni. Holott ennyi talán az egész világon 6em épül. Inkább arra kellene törekednünk, hogy lehetőségeinken belül a magunk léptékeinek megfelelően mi legyünk a szocialista építészet mintaállama. Mert ez reális célkitűzés lehetne. Mintaállammá lételünk nem anyagiak, hanem mindenekelőtt felelősségérzet és hivatásbeli szemlélet kérdése, a nélkülözhetetlen alkotó tehetségek mellett. Ez utóbbiakból pedig igazán nincs hiány. Mindez azonban föltételez olyan építészeti kultúrát, amely a helyesen kialakított program megvalósítását minden eszközzzel előmozdítja, és föltételezi a tervező és kivitelező építészek minden építészeti ügyben, döntésben való személyes közreműködését. A Kortárs 1967-es építészeti vitájakor az Építész Szövetségben elhangzott, hogy az építészet ügye 1975-ig, sőt továbbra is programozva van. Arra a nyomban feladott kérdésre, hogy megkérdeztek-e valakit is az építészek közül a programozás során, egyetlen építész sem tudott igenlő választ adni. Ebben az országban egyetlen szakma feje fölött sem intézték el sem a társadalmat, sem a szakmát érintő kérdéseket az érdekeltek tudta nélkül. Az építészek a szocializmus külső formájának kialakítói, az évi költségvetésben beruházásra szánt milliárdoknak majdnem fele az ő kezükön és agyukon át realizálódik. Ami megépül, az legalább évtizedekig megmarad s ennek az egész munkának a mechanizmusa működhetett úgy, hogy az építészeket és szövetségüket a távlati tervek kidolgozásakor meg sem kérdezték.8 Az utolsó tíz évben az építészetnek nem akadt kontrollja, mert az arra illetékes építési tanácsot megszüntették. Ilyen korlátlan hatalmat egyetlen iparág sem mondhatott magáénak. Ezzel járt együtt az is, hogy a tömegeket, a közvéleményt, de még a kormányzati szerveket sem világosították fel hatékony eszközökkel a valóban korszerű építészeti törekvésekről, ellenkezőleg, egy merőben elavultat propagálták korszerű gyanánt, miközben azért az ellenkezőjét is megírták teljesen exkluzív orgánumaikban. Csak néhány bizonyító mozzanatra hadd mutassak rá. A kollektív és egyéni igények egyszerre történő kielégítésére irányuló vágy világmozgalom képében jelentkezik. Erről a kitűnő építészeti író, az olasz B. Zévi professzor azt írta már 1948-ban, hogy éppen olyan hatalmas méretű, mint azok a vallásos mozgalmak, amelyek régmúlt korok térbeli fölfogását sugallták és befolyásolták. „Olyan mozgalom ez, amely az atomkorszakban, az ember boldogabb és termékenyebb jövője nevében föllebbezést kezdeményez a harmonikus fizikai környezetért, olyan városépítésért és építészetért, amely jele és ígérete, vagy legalábbis vigasza lenne a mi civilizációnknak.”9 Hogyan lehetséges az, hogy ilyen értelmű építési és építészeti propagandáról a hazai közvé133