Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - P. Szőke Mária: Rab Zsuzsa Jeszenyin-fordításai
és érti, a tájat is, s ehhez elsősorban a magyar táj ismerete szükséges. S hogy az olvasókkal annyira pontosan tudja láttatni ezt a világot, az, bizonyára nyelv- használatának is 'köszönhető. (Rab Zsuzsa egyéb fordításaiban is kiváló nyelvésznek bizonyul: az ó-szláv egyházi énekek keletkezésének idejéről nincs is magyar nyelvi emlékünk, de Rab Zsuzsa megtalálja hozzá a megfelelőt; a Szenczi Molnár Albert zsoltárok nyelvén szólaltatja meg.) Tájversekben az irodalmi nyelvi rétegek mellett megszólal a dunántúli népnyelv gazdag szókincse is, teljes harmóniában a költői stílusrétegekkel. Meglehet, ezért hasonlíthatók ezek a tájversek — akár a Dűlők álmodnak, vagy a Kékség című — a legszebb magyar tájversekhez, érzésünk szerint leginkább a Juhász Gyula-i tájlátáshoz. Egyetlen vers alapján nem lehet Rab Zsuzsa módszerét, művészetét teljesen bemutatni, s nem kisebb kérdés vár még tisztázásra, mint az például, hogy egy garázda-nyers-férfias költőt hogyan fordíthat — nő? Nem vált-e Jeszenyin nőiessé? Az igazság, amit Jeszenyin nem csak szóban vallott, hogy soha nem írt le egy sort sem italosán. (Hihetőbb ez annál is inkább, mert Jeszenyin nem tudott lelki harmónia nélkül alkotni — példa erre, hogy külföldi útjairól nem írt, sem Európa, sem Amerika nem hagyott benne költői nyomot.) A kocsmás Jeszenyin a kocsmáról csak józanon ír — s csavargó lelke olyan, mint a meghatóan vonzó gorkiji csavargóké: „Énekelni nem tud akárki. (S nem tud mindenki almaként) gurulni más elé a sárba” — írja A csavargó vallomása című versében. A költőasszony a férfivers nyersességét is erővel fordítja, még az olyan vad kocsmás dalokat is, mint a „Húzzad-nyúzzad te vén harmonika” című vers: Húzzad-nyúzzad, te vén harmonika! A zenész keze csüggedten cihái. Igyál velem, igyál, rühes szuka, igyál, igyál! Ó, hány szerelem meghempergetett — végig sem gondolom. Mit bámul kéket-fröccsentő szemed? Kell egy pofon? Ez egyik legdurvább kocsmás-verse, jellemző a költőre, hogy így fejeződik be: Jobb, ha ilyen szukákba belérúgok . . . Bocsáss meg, drága, drága . . . látod . . . sírok . . . Még a késői, magát emésztő versekben sincs durvaság és soha-soha költőietlen sorok. A hetyke férfiasság természetes egyszerűséggel nyer Rab Zsuzsa által magyar szavakat: Egy örömöm még maradt: a számba két ujjam, s füttyentek egy nagyot! Rólam úgyis csak veszett hír járja, Duhaj, garázda legény vagyok. 104
