Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - P. Szőke Mária: Rab Zsuzsa Jeszenyin-fordításai
titkaik vannak. A „kutat” és a „nem lel” — érzésünk szerint — sokkal józanabb, hidegebb igék, kevesebb titkot, rejtett bánatot, melankóliát kifejezők. A negyedik versszak kezdő tőmondata a fordításban kimondja a véglegest: „Valaki elment”. Jeszenyin itt továbbra is lágy, oldott sorokat halmoz, nem mondja ki ilyen világos keményen. így szól: „valakinek nem tör már a sarka a berken csorbult lombot és arany füveket.” A vers kompozíciójában jobban hat a fordításban levő kemény tőmondat. Ennek kegyetlen valósága új feszültséget ad — a költő még burkolózna a lírai mesébe, de íme, ez a valóság, a megváltoztathatatlan. A sorokhoz ragadni nem szabad, a hűség az egészben kell, hogy meglegyen — és ennek Rab Zsuzsa mestere! Eredetiben is, fordításban is az egyik legcsodásabb költői kép, líraian groteszk: Felszakadó sóhaj, mint üres pengés, elszáll, Megcsókolja egy borzas bagoly csőrét. E nehézkes „nyers” után talán még jobban érzékelhető, hogy a költőnő jó érzékkel simít egyet a képen, a számunkra kissé mulatságos, a vers hangulatát is szokatlanságával „földrerántó” kép — a csók a borzas bagoly csőrére — helyett az ugyancsak különös, de a vers lebegő melankóliáját megőrző, azonos hőfokon tartó sor születik: Sóhaj szakad fel, útra kél az éjben, s egy borzas bagoly csőrén fennakad. Az óvatos, alig szusszanó szél is elül az utolsó versszakra, s nemcsak ott a magasban, a szél honában, de itt lent is csendes est ígérkezik, kifejezvén ezzel: nyugodt már a szív is, s bár a költőnek eszébe jutott valaki, s fájó az emlék ugyan — olyan szép álom, mint az őszben a dűlőknek a nyári piros alkonyat —, de elmúlt, elcsendesült a fájdalom is utána. A „deres utak” valósága van itt. Csend sűrűi, a pajtában nyugalom és álmosság. Deres út hímzi a síkos árkot . . . Rab Zsuzsánál így simul versbe a két sor: A Csend sűrűi, már szunnyadoz a pajta, deres út hímzi a síkos mezőt. A legritkább esetben költői, még faluról szóló versben is a tehénkérődzós, nem kétséges: Jeszenyinnek az volt a célja, hogy az álmodozás után a köznapi valóságba rántson vissza. Így fejeződik be a vers: Zizegve nyöszörög az árpaszalma Álmosan kérődző tehenek előtt. Az eredetiben a kép talán kicsit vaskosabb is, a magyar fordítás egy árnyalatnyit finomabb. Mégsem veszít a kép Rab Zsuzsa fordításában sem realizmusából, de oldottabb, pasztellebb, meseszerűbb lesz. Nem, nem jelent ez szépítést, sőt! A „vékony árpaszalma” észrevetet velünk valamit a parasztsorsból, amit 102
