Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Érsekujváry Lajos: Benedek Aladár kézirata
ÉRSEKŰJVÁRYLAJOS Benedek Aladár kézirata „Elfeledve, nyomorban halt meg” — olvashatjuk az Irodalmi Lexikonban, Benedek Aladárról szóló megemlékezés befejező mondataként.1 A fájdalmas hangú, de termékeny költő életútja nem mondható éppen simának. Verseit későbben kezdik közölni, gyakorta érik támadások, s újságírói tevékenysége sem volt zavartalan. Ismételten kénytelen munkahelyet változtatni. Így több újságnak volt a munkatársa. Talán ezért is van, hogy írói nevet vesz fel, amit gyakran cserél. Mintha rejteni akarná személyét. Családi nevét sem használja az Aradon, 1843-ban született Náray Iván. Ahogy fiatalsága nem sok örömet hozott számára, úgy életének további folyása sem volt boldog. 1874-iben feleségül veszi az akkori ifjúsági irodalmat jelentősen képviselő testvérpár egyikét, g. Büttner Karolinát. A házasság sem hozott boldogságot számára. Útjaik kettéváltak. „Nem váltak el, csak különválva éltek. Ennek oka a nő betegeskedése és a férfi bohém természete volt. Az utolsó időkig legsűrűbb levelezésben állottak egymással, e leveleket azonban halála előtt — tekintettel azoknak bizalmas voltára — Büttner Lina elégette.”2 Így maradt magára a költő, és halt meg „elfeledve, nyomorban”. Ennek a hányatott életű költőnek mutatom be egyik kéziratát, melyet gyűjteményem őriz.3 Egy nyári délutáni látogatás emléke ez a kézirat, melyet az ezerkilencszáz- tizes évek végén Büttner Karolina húgától, Júliától kaptam. Mint kezdő poéta, néki mutattam meg verseimet. Gyakran látogattam meg írói magányában. A látogatásoknak mindig akadt emléke is. Tőle kaptam azt a Reviczky-kéziratot is, amelyet már régebben ismertettem.4 RÖZSÁK (Nőm íróasztalára.) I. II. A láng, a fény, a szín, a báj, Ha meghalunk: itt, itt marad; Azért ne aggódj’ kedvesem! S attól mi most oly bántva fáj, Szívünk szabad lesz, ah szabad! S úgy ringatódzik csendesen . . . Szerelmünk és édes álmaink Rózsák kelyhén vesznek tanyát, S himporukkal vegyülnek el; S tavasz keze ha újra int S öltöznek a mezők s a fák: Bimbókkal mind új létre kel! Ne félj, ne félj! A bűvös illat, Mit ők lehelnek: szól regélve, Regélve a mit érezénk; Regéli szép ábrándainkat, S az idők sok-sok nemzedéke Átérzi szívünk életét. S szelídség, bűbáj, gyöngédedség Emeli majd érzelmök árját, Merítve hitet, ihletet. S alig, alig hogy észre vennék, Hivatásuk’ ők is beváltják, S lesznek igazok, nemesek! Benedek Aladár 96
