Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Fodor Ilona: Az éjszaka zenéje és az éjszaka képei
Mert az éjszakával eggyé forrott költő látnok is. Virrasztó, mely fogalmat Juhász Ferenc már a Tékozló ország megírásától a rendező, rend-tevő jelentéssel azonosítja. Szorongás, várakozás és virrasztás nem ellentmondó attitűdök Juhásznál. „A józanság szörnyű mérce!” — mondja ki az országos pusztulás láttán a Tékozló országban, s e kényszer lesz ugyanitt szükségszerűséggé: a rendteremtő ember törvényévé: ,,Az ember legyen úrrá a mindenség magányán.” ,,A legnagyobb tett a fegyelem” elve Juhásznál nem kevesebbet, mint életet jelent, mivel a „halál: a szertelenség”. Ezért veri népe, nemzete fejébe „kő-magyarázatát”, intése „kő-logikáját”, vesz a meghökkentés kő-záporával célba mindent, ami avult, ami visszahúz vagy ami csak üres szó. Embernek lenni tehát „a lángban megtisztult tudattá” válást, örökös átváltozást, az „emberré érdemesült sejt” szüntelen fejlődését jelenti. „Tudom, világ, a dolgaid, s elrendezem a dolgomat, — ahogy kell, bátran és ahogy neked kell, világ” —- e tudás és rendtevés együttesen jelenti az alkotót. Egy magasabb szintet még akkor is, ha történetesen szarvas-mezbe öltözködik a költő. Tudja ezt a Szarvas- ének-'ben az anya is, amikor rendtevésre szólítja fiát, arra, hogy adjon „a tárgyaknak fegyelmet... a dolgoknak... újra elrendelést”. Az anya ellen támadó tárgyak zűrzavarában a segélykérés: „igazíts el mindent a lélegzeteddel” a rendtevőt: a valóság-látót, a nem-földi-dolgokat vetítő, elaggott anyai szem ellenében idézi a költő. Az „elrendelés” Juhász értelmezésében a céltalanság ellentéte: ember és idő közötti viszony rendezése is. A pusztulás víziójával szemben Az éjszaka képeinek nyitánya nem ezt a céltalanságot jelképezi. E mozdulatlanságban, ha az idő megállt is, még a mozgás előtti vis inertiae rendje érződik. Ez az éjszaka még nem halott, csak alszik. Nem olyan értelemben „arc nélküli világ”, ahogyan Dürrenmatt a „kész” és befejezett dolgok világát láttatja. S hogy mégis a véletlen, a „balesetek logikája” lesz itt úrrá nemsokára, azt bizonyítja, hogy Juhásznál a Lehetséges nem a véletlent, hanem a szükségszerűt jelenti, hogy az ésszerűtlenséggel a törvény- szerűséget, a Rendet kell és lehet szembeszögezni. Az ember, „aki értelme a világnak”, aki az istenek nélküli mítoszban a Minden-Lehetőség határtalanságát testesíti meg, egyben a lehetőségekhez való felnövekedés megélője is. Nincs igaza tehát Czine Mihálynak, amikor a mítosz és a lírai darabok: a lehetőség s a beteljesülés közé elválasztójelet tesz. Az „erkölcsi lehetőségeihez felnőtt ember” a mítoszban is jelenvaló, mint láttuk épp a Juhász Ferenc-i mitikus látás kettős: egy erkölcsi és egv racionális jelentése jussán. Innen a költő felelősség-tudatának — egyedül csak József Attilára emlékeztető — Janus-arca is: őt is minduntalan a „mért nincs bűnöm, ha van?” dilemmája gyötri. E bűntelen bűnösség olykor megadás, vezeklés formájában jelentkezik, mint néhol a Dózsa- eposzban, máskor mint megváltó ösztöke a Krisztus lépesmézében vagy mint felismerés és ön-elmarasztalás jelenvaló: „Én nem oldom föl magam.” Dürrenmatt még egyenlőségjelet tesz kollektív felelőtlenség és kollektív bűntelenség közé, illetve a „mindenki bűnös, aki él” változatait a tragédiától egész a groteszkig játszatja meg hőseivel. Juhász a közösség felelősségét is a maga vállaira veszi; ezt jelenti Az éjszaka képeinek közepette az aggodalom: „Féltelek, Emberiség”. Ezért lehet a Lehetséges Dürrenmatt szemében a jelen, mint átmenet, vagy a jövő emblémája, s ezért ugyanez Juhásznál a dolgok, a világ lényegének, mozgatóerejének képlete. E Lehetséges tesz Időszerű és Kényszerű közé is egyenlőségjelet, ez jelenti a kivezető utat a város labirintusából, Ariadne-fona- lat a növényi mozdulatlanságra kárhoztatott, a város „kő-villanyszigetébe” belenőtt Kőmíves Kelemen avagy a Csodaszarvas számára. Így lesz Juhász 90
