Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 3. szám - Farkas Imre: Fű ízű tej (elbeszélés)

— Ne marhuij! — mondja az ütéstől megrándulva Táncos.

Minden idejét az utcán tölti. Kirakatok előtt ácsorog, figyeli az embereket, az árakat, a közlekedést. Állandóan találkozik, megismer, fölfedez, olyan, mint az örökké nyitott háló. Z-n különösen otthon van. Olykor titokzatos célzásokat tesz egy bizonyos házra, ahol nők vannak, ital, tánc lenge ruhákban, exotikus növények, állatpreparátumok, színes világítás és fülkék fekhelyekkel: „Mint az Éden!” ígéri, hogy egyszer elvisz, de Z-ben mindig kibújik ígérete alól.

— Mit ne csináljak?

Emelkedik újból a félelmetes tenyér. Táncos káromkodva menekül az ajtóhoz.

— Sofőr. Holnap összeereszted a medvével!

— Technikus elvtárs. Jó? — Nem szeretem, ha sofőrnek szólít Táncos.

— Jó, csak ereszd össze őket.

— Milyen medvéről beszél ez? — kérdezi Legény.

— Barna medvéről.

— Hol van?

— Az állatkertben. Hazafelé magunkkal visszük.

— Megint a főnök? . . .

— Ö.

— Te jó isten! Csörgőkígyót is?

— Azt nem.

— Értem. Medvetalpat eszünk a díszvacsorán. Két éve szarvasgomba, most medvetalp. Értem én.

— Dehogy érted •— mondja Sás. aki szívesen lepaktál Táncossal. — Neked hozatja.

— Ne mondd!

— Most hogy megindul a csatornafásítás, hiánycikk lesz a medve. Ha elfogadja a minisztérium a tervedet, minden vállalat medvét akar.

— Felborulna nélkülük a biológiai egyensúly — erősít Táncos. — Méheket akarsz medvék nélkül?

A célzás Legénynek még csak körvonalakban élő tervére irányul. Olyan együttélő viszonyt akar létesíteni állatok és növények között, amelyben célszerűséggé változnak az ellentmondások, s még a kártevők is főtermékké lépnek elő. A „tervben” fontos szerepet kapnak a méhek, mint a pillangósok beporzói és illatanyag-hasznosítók.

Szántók váltakoznak rétekkel, erdőkkel. Az erdő és az út között gyepes sáv fut, a tavalyi fűszálak szalmáján átüt az idei zöld. A mélyedésekben mozdulatlan higanytócsa a hóié, sárgalángú bokrok lebegnek benne.

— Állj meg! — kiált rám Legény. — Virágzik a zanót.

Kiugrik, néhány szálat lemetsz a bokorról.

— Hitted volna, hogy a virágzó akácok alatt is lepik a méhek?

— Nem én — mondom. — Aligha van még egy ilyen zanót.

— Spártium skopárium — mondja ropogós latinsággal Legény. — Kevés benne a nektár, de sok a virágpor. Persze, honnan is tudnátok, fafejűek.

— Mintha állnánk! — türelmetlenkedik Táncos.

Dombról indulunk, hamarosan fölvesszük a sebességet. Mozdulatlan lóhere- táblák közé érünk, nyúl iszkol előttünk át az úton.

— Hajts rá! —- üvölti megvadulva Táncos.

A nyúl átszáll az árok fölött, beleveti magát a lóherébe.

— Ott megy! Látszik a füle! — kiabál Sás.

19