Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 1. szám - Káldi János: Virágos ág, köszönetül (vers) - Káldi János: Költözés előtt (vers)

a télben-zúzban is élő virág, a reggeli ég vásznára íródó, csodás, fölfelé szálló fogalmazás.

Elmegyek,

de a lélek majd leskelődik utánatok tovább és szüntelen, vas-, fa- és hangtörmelékes fészerek, óriás, hal-szürke műhelyek.

Szórhat az idő gondot-reményt és éjt-napot,

viszlek titeket mindegyre már, s faggatom

— mint eddig — súlyos tartalmatok.

Igen, igen,

megy tovább az ismerős sín

— bennem is —

a léckerítéses Tüzép-telepre; bólong az őszi akácág, látszik, hogy nincsen kedve.

Rakják a szenet hetek óta,

nem ürül a vagonsor mégsem; s hallom

— most már halálig —

a fagyott kórófejek harangütéseit a szélben.

Ez a városszél,

ahol éltem,

fiatal férfikorom,

az elmoshatatlan föld,

ami fáj a szívem közepébe fúródva,

számomra — egy kicsit! — ez volt

mindig

a haza, Magyarország,

sőt, a nagyobb anyám — Európa.

Arról beszélt a toliam,

amit elém sírt naponta a lemezvágó gépek kereke, az élénk-viharú reszelő-zene, s amit mondott

konok-szigorú hangon a munkás napok üzenete. Nem hiszem,

hogy leszűkítettem volna az igazat,

mert túlzón-gyermekien

csüggtem rajtad és vallattalak,

csörömpöléses, holdvilág-violájú raktárak vidéke.

23