Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Morvay Gyula: Balatoni képek
Balatoni képek Ibolyka nem ebben a kis Ibolya utcában lakott, amelynek sarkán az a k:'s emlékmű áll, ahol az a feketeszőrű, zöldszemű macska a napnak tartja pofáját, ahol minden reggel egy néni odateszi a virágcsokrot a két kis oszlop gádora alá — Ibolyka a városban lakott, a kősivatagban, ahová az emberek menekülnek, hogy ott lakjanak. Kis szobájában valóra váltotta álmait: minden fizetéskor ötven kilogramm cementet vett, ötszázast, az a legeslegjobb. A meny- nyezetig rakja a cementet. Kis vityillót akart építeni a Nagy Víz mellett. Álmában ebben a balatoni kis házban élt: falatnyi kertecske, lugas, vadszőlő, pi- curka, szobák, zuhatagban ömlő napfény és szerelem — ezekben élt, ezekben járkált az utcán; mást nem látott, nem hallott. Az udvaron zúzalékrakás is volt, melyet a gyerekek bizony széttúrtak, de nem baj. Megvette a telket: átírás, leírás, hozzáírás következett, majd Ibolyka kiment a Nagy Tó mellé, kimérték a pindurka telket. Fűzfaágakat tördelt, az a mezsgye, a barázda, az „enyém”; talán kihajtanak a fűzfaágaik, nagy fákká híznak. A cement is ide került, a telekre, de azok a láthatatlan vadvizek felfakadtak, és engedetlen csomóvá gyúrták a cementet. Sziklakemény kőhalom jelezte, hogy itt lesz Ibolyka háza. A titkár „kegyednek” szólította Ibolykát, és azt mondta: „Nézze nagysád, ha maga házat akar építeni, akkor vigyázzon. Azt mondhatja magának a mesterember, hogy — nyolcvanezer.” „Jesszusom!”, kapta kezét Ibolyka a szájához. „Elkezdi, ha elkezdi, de aztán a negyedénél azt mondja: »Száztízért lehet csak valami ebből a micsodából«. Amire Ibolyka élete, minden álma ráment, vitt vad víz van«, mondja magának a mesterember, »gumicsizmát kell húzni«. Felénél azt mondja: »Százötvenezer forint lesz ez a fészer; az életemet teszem erre a nehéz építkezésre, nagysádkám«. Ezt mondja majd magának a mesterember. Én meg azt mondom, kétszer annyiba kerül magának az a kulipintyó. De ahogy tetszik.” „Üsszeroskadt, szétmállott bennem minden, mint ez a cement; benne szorulnak kibonthatalan álmaim is. Mondja, nem tud valami jó kis mondatokat. . . Hirdetésre gondolok. Nem, nem építőt keresek, fene ott egye, hanem valakit. . . Magam mellé. Veszem a tollat, maga meg — hiszen újságíró — mondjon jó kis mondatokat. Például: »Fiatal nő, nyaralótelekkel, rajta építkezési anyaggal, városban szerény lakással, megismerkedne hozzáillő férfivel. . .«” Mindenféle előjön. Csapkod a tó vize, habzik a hullám, alkonyi vész csillan rajta; fekete szél ijesztget a túlsó partról, loncsos felhők hömpölyögnek. A teraszra vizes rongydarabként potyognak a barna, kunkorodott platánlevelek. Verdes a víz. Eszembe hozza édesapámat, aki az első háború előtt tengerész volt egy osztrák—magyar hadihajón. Kalkuttában jó negyven matróz fürdőit 129 H AZA I JEQYZETEK I
