Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Katsányi Sándor: A Parlagi Múzsa költője

Yázsony szent omladékában A napra heveredém,

S még reményem divatjában A violákat szedém . . .

Több jel jogosít fel arra, hogy a két költő között ne csak ismeretségről, hanem barátságról beszéljünk. Csokonai életíróinak is feltűnik, hogy a házassági tervvel foglalkozó költő a Komárom—Keszthely közötti út fontos teendői között olyan ráérősen és szívesen időzik a közbeeső állomáson másrészt jellemző, hogy Édes Gergely, aki verses élet-írásában minden íróismerősét felsorolja, egyedül Csokonairól szól fesztelenebb, oldottabb hangon, „Vitéz Miská”-nak nevezve őt. Jogosan tételezhetjük fel, hogy a két költőt — össze sem mérhető költői képességeik ellenére — egybekötötte egyéniségük néhány közös vonása. Talán azok a tulajdonságok, melyeket a széphalmi mester mindkettőjükben póriasságnak bélyegzett, mi pedig a kor finomkodó divatjával szembenálló rusztikus, plebejusi íznek érezzük.

Csór: a boldog reménykedés évei

1801-ben a költő nagy reményekkel foglalta el új állomáshelyét, a bakonyszéli Csórt. Ekkor még valóban úgy látszott, hogy élete itt nyugodt révbe fut. Szerelmét családalapítás követte, s boldog házasélet; anyagi helyzetének javulása pedig lehetővé tette, hogy 'kinyomtassa verseit. 1803-ban egyszerre négy kötettel jelentkezett: újra kiadta Ifjúi enyelgéseit, megjelentette Keservei és negédeskedéseit s legsikerültebb nyomtatott kötetét: Iramatai és danáit. Önálló könyvbe gyűjtötte össze Anakreon-fordításait is.

Az első fogadtatás kedvezőnek tűnt. Még Kazinczy is megenyhül: „Annyi talentum mellett, mint amennyit az TJrnak a természet adott, és annyi könnyűség mellett, amennyit az Űr maga szerzett magának, s ha egy újabb kiadásban versének kétharmadát elégeti, az Urat legszerencsésebb poétái közé fogja számlálni a mi köz-anyánk: Sárospatak.”

Édes Gergely mégsem vált a „legszerencsésebb poétává”. Magánéletéiben csapás érte: elfogadta a kedvezőbbnek tűnő litéri hivatalt, itt azonban tragikus módon meghalt kisfia, s az emlékektől szabadulni kívánó család visszaköltözött Csórra. Könyvei fogadtatásához fűzött reményeiben is csalódnia kellett. Mellőzések érték. S később baróttalanul, az irodalom peremén rekedve, örökös szomjúságban az elismerésre a legnagyobb elégtételt észre sem vette: azt, hogy az ifjú Vörösmarty ezekből a kötetekből tanulja és szereti meg a latinos verselést.

Balatonhenye — magányosan « nemesek és betyárok között

Édes Gergely 1813-ban az eklézsia által jogtalanul visszafogott két öl fa miatt cserélte föl Csórt Balatonhenyével ;9 aligha gondolta, hogy hányatott életének legrosszabb cseréjét csinálta. Három év múlva így jellemzi faluját Kazinczyhoz írt levelében: „Nem éppen kietlen Bakony ez, de poétának alkalmatlan. Zordon a nép! képzelni lehet a régi makkal élőket. Ez a helység nemességből áll, vala118