Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Losonci Miklós: Németh Mihály szobrai között

NÉMETH MIHÁLY: BALATON

ságot. Ebédidőben itt csúszott először fülébe és szívébe operaária, s miközben alkalmi eszközökön dobolt, itt invitálta 1946-ban a szombathelyi képzőművészi szakkörbe Jaksa István. Műfaját kereste még mindig, festett, rajzolt, míg végre hosszú várakozás és készülődés után szinte véletlenül fejet mintázott, mely váratlanul jól sikerült, s nagy csöndben megindította a szöbrászi jövendőt.

1952-ben került a Képzőművészeti Főiskolára, alhol Ligeti Erika és Veszprémi Imre társaként Szabó Iván tanítványa lett, aki odaadással irányította egyéni szobrok lehetőségeihez a hosszadalmas vergődésben stagnáló Németh Mihályt. Mikus Sándor tapintata, Pátzay Pál hintett szellemi morzsái is hozzájárultak, hogy lassan megszűnt szobrainak tétova „zörgése” — és véglegesen megtalálta öntörvényeit. A lakatosinas kézzel ütötte a vasat, most a művész- jelöltnek már kézzel, szívvel, gondolattal kellett a követ formálnia, és az önálló plasztikai jelek lassan feltárultak. Díjat nyert a kisplasztikái biennálón Pécsett, és 1967-ben megkapta a Medgyessy plakettet.

Példaképei az eléggé fel nem fedezett alapvető mesterek, a koragörög művek, Quercia szobrai, Bourdelle és elsősorban Medgyessy Ferenc korszaknyitó művészete. A szombathelyi és sárvári miliő lassult emberi mozdulataival eleve meghatározta későbbi szobrainak természetét, hiszen az egyszerű emberek szertartásos köszönése, áhítatos lépte, különleges méltóságú munkamozzanata a mű lehetőségét hordozza magában. Mindez Németh Mihály részére primer élmény, s azóta bárhol jár, bármit csinál, mindig a szűkebb pátria, Sárvár támad fel egyetemessé alakuló plasztikai formáiban. Fantáziája dús, a női lélek ezer rez92