Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 2. szám - Molnár József: Ferencke balladája (elbeszélés)
— Nem mondom, jól beletanultál a dialektikába. Egymillió konzíliumbó kiragadsz egyet, amely eszményeidet igazolja. Kecsegtetsz annak lehetőségével hogy már a jövő hónapban megtalálják a hülyeség elleni gyógyszert, de nerr beszélsz a megtalálás valószínűségéről. Távoli bolygó példáját hozod fel, de hallgatsz arról a rohamos szaporodásról, amely a Földünkön élő közgazdászokat szociológusokat foglalkoztatja. Eszedbe jutott már, hogy ti, orvosok a túlnépesedésnek ezt a le nem tagadható gondját csak növelitek azzal, amikor magatehetetlen és reménytelen életeket is megőrzendőnek minősítetek? Azért nem értesz meg, mert nincs családod. Ha lenne neked is hülyén született gyereked, nem törnél olyan könnyen pálcát fölöttem. — Ezek szerint feltételezed rólam, hogy helyzetedben én is bérgyilkossági megbízással fordultam volna egy lelkiismeretlen orvoshoz? Gyulai nem felelt és Miihalovits felállt, jelezve, hogy a maga részéről befejezte a beszélgetést. Gyulai is felállt és megindult az ajtó felé. Feneketlen keserűség az arcán és mentében inkább magának, mint az orvosnak magyarázza: — A rákosokra, a gyengeelméjűekre vigyáz a törvény, az orvos, a társadalmi megegyezés. De a mellettük szenvedő hozzátartozókra, az idegösszeroppanás előtt álló anyákra, feleségekre, a széthullás előtt álló családokra nem vigyáz senki. Mihalovits végül is megsajnálta. Az ajtóban rátette diákköri pajtása vállára kezét. — Nem értünk egyet, de ettől még lehet béke közöttünk. Meg fogom nézni alaposabban a fiadat. Keress fel egy hét múlva. Addigra valószínűleg többet tudok mondani. — Küldhetem a feleségem is? — Hogyne. Szeretném megismerni. De azért te se kerülj el. Azt pedig semmiképp se tekintsd barátságtalan cselekedetnek, ha igyekszem meggyógyítani fiadat. Persze, csak addig a fokig, ameddig képességemből telik. VI. Gyulai Ferencke 121 napig élt — ha ugyan életnek nevezhető olyan vegetáció, amelyben nem jelennek meg tudatra befolyást gyakorló ingerfolyamatok. Halálának közvetlen oka tüdőgyulladás volt. A boncoló orvos száraz pártatlansággal diktálta a jegyzőkönyvbe: ,,. . . A koponyán belül kiterjedt agyvízkór található. A hydrocephalus veleszületetten lépett fel. A felgyülemlett liquor az agy állományát összenyomta. Ennek folyamányaként volt megállapítható az agyállomány sorvadtsága . . Ferencke a csillagoknál is ártatlanabb. Nem jutott el a tudat és az akarás küszöbéig. Ennek ellenére átmeneti bonyodalmakat tudott kelteni abban a világban, amelyben mindenki jót akar és az igazát keresi. 74