Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 2. szám - Erich Landgrebe: Visszatérés a paradicsomba (elbeszélés, fordította: Szabó Jenő)
Sem csodálkozást, sem diadalt nem látott rajta. A lámpa fényében arca lioldszerűvé vált, szemgödrei árnyékba süllyedtek, de tekintete világosan ragyogott. Szája telt és puha volt, ajkát kissé felvetette. A férfi, kezét sisakjára szorítva, egy lépést tett feléje. A nő menekülésszerűen az istálló faláig hátrált. A férfi zavartan megállt, mint akinek valóban rossz a szándéka és levette kezét sisakjáról. A nő kérdezett valamit tőle, 'amit nem értett meg, de mert a nő hangja barátságosan csengett, bólintott reá. A nő ekkor egy kis, tiszta csészében frissen fejt meleg tejet nyújtott neki. Szomjasan megitta, a nő újból megtöltötte a csészét és ismét kérdezett valamit. Azt sem értette meg. Ekkor a nő levette a lámpát a falról, kilépett az ajtón, úgyhogy a férfi a sötétben maradt volna, ha nem megy utána. Az asszony a folyosó második ajtaján lépett be, átnyújtotta neki az istállólámpát és megint egyedül hagyta. A férfi valósággal úgy érezte magát, mint egy kéregető. A nő nagy, tiszta lámpával tért vissza és letette a szoba asztalára. Olyan világosság lett, hogy jól láthatta a szobát. Tiszta volt. Az ablakokat padlóig fehér vászonfüggöny keretezte. A réz függönytartók ragyogtak. A nő egy ugyancsak fényes rézágyra mutatott. A férfi letette hátizsákját, derékszíját és pisztolyát ráfektette, tetejébe sisakját helyezte. A nő megint kérdezett tőle valamit, de nem értette meg. Bólintott és ekkor a nő kenyeret és újabb csupor tejet hozott. A férfi közben megvizsgálta az ágyat és megállapította, hogy az is tiszta. Leült az asztalhoz, evett, ivott, ezalatt a nő az ajtónál állt és várt. Mihelyt a férfi felemelkedett, a nő azonnal a másik ajtóhoz lépett és lassan kitárta. A férfi észrevette, hogy puhán, telebalppal jár a durva padlódeszkákon és lábat mosott. A nő a rcsszabbik lámpát vitte magával a szomszédos szobába és közben elfogulatlan hangon magyarázott valamit. Ez a szoba hasonlított a férfiéhez, csak kisebb volt és benne is állt ágy. Amikor a nő látta, hogy a férfi nem érti meg, az ágyra mutatott, majd önmagára, valami olyant mondott, hogy jó éjszakát és könnyedén meghajtotta magát. Ez volt hát a búcsú, gondolta a férfi. Meghívásnak semmi esetre sem látszott. A férfi visszatért szobájába, sapkát tett és átment jelentkezni a többiek szállására. Valamennyien elhelyezkedtek, hangosan és sokat beszéltek, már kissé ittasak voltak, ott ültek a lányok és asszonyok között, s kacsingatva nagy reményeket tápláltak az éjszakára. Az őrmester egy zöldszemű szőke mellett ült. Mire visszatért szállására, mindentől undorodott, különösen az őrmester szállásán látott szőke nőtől. Csendesen járt, nehogy felkeltse háziasszonyát, bár annak szobájából hang sem hallatszott. Lefeküdt, sisakját és fegyverét vánkosa mellé tette. Megint eszébe jutott, hogy a nőnek milyen szép a keze. Akkor figyelt fel rá, amikor a tejet átnyújtotta. Felemelte a fejét, visszafojtotta lélegzetét és hallgatózott. De nem hallotta a fiatalasszony lélegzését. Nem tudott elaludni és sokáig töprengett azon, mire is emlékezteti a falu. Ügy érezte, járt már benne, vagy egy hozzá hasonlóban. Abban a másikban is ugyanilyen csend volt, de menni kellett, tovább, hiába kérdezte, miért nem maradhat, nem kapott választ. Az ég akkor is kék volt s a nap égetően sütött, a köteleken tarka női holmi száradt, tyúkok kodácsoltak, az elhagyott kút mellett kékre festett játékkanna hevert. A nyugtalanság tengerének közepén a béke ünnepi szigetére vetődött. És most, amint lehunyta a szemét, újból ott járt: Közeledett a helységhez, amelynek csendje csupa nyugtalanság volt, a levegő és fény szinte üvegként csillogott és az egész mintha valami gonosz varázstükörből tükröződött volna, amelynek foncsorozott háta mögött valami az ő elpusztítására készülődött. Ezért még csak nem is gondolhatott a maradásra. A béke annyira tökéletes volt, hogy egyszerűen nem tudta elhinni. Egyre szorongóbb érzés kerítette hatalmába. 6
