Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 1. szám - Héra Zoltán: A vendég és a kacsintók (elbeszélés)

A városban marad még, megy majd máshová is, és tapasztal egyebet is — próbált lecsillapodni.

Elhatározta, hogy most már csakugyan abbahagyja a vizsgálódást, mással foglalja le magát. Talán azzal, hogy — hirtelen szükségét érezte ennek — leír néhány sort: figyelmeztetőül, hogy a vitában ne hagyja azért szó nélkül azt, amit a teremben tapasztalt, térjen ki rá.

Elő is vette a zsebéből a tollát, de amikor le akarta írni a figyelmeztető szavakat, észrevette, hogy nem tud most írni.

Megriadt ettől, s úgy gondolta, hogy pihenteti egy kissé a szemét.

Kinézett az ablakon, nézte az átellenben levő templom toronypárkányzatán a galambokat.

Ám, amikor visszaemelte tekintetét a papírjaira, szomorúan konstatálta, hogy helyzete nem lett könnyebb. Sőt, mintha csak most gyengült volna meg igazán a szeme. Valami nyugtalanító inger támadt benne, előbb a szemhéjában, aztán a szeme Íriszében.

Inger, viszkető, kényszerítő.

Leszegte a fejét, mereven nézte az asztal lapját, de úgy is látta a kacsintó- kat, és — határozottan, mintegy érintést — érezte hívásukat.

Hátradőlt, mélyeket sóhajtott, s már azzal sem törődve, hogy elárulja állapotát, megdörzsölte tarkóját, homlokát, szívét. Hiába, előre kellett vetnie a pillantását.

Egyetlen hunyorgó, kacsintó szem volt neki a terem.

Annyi ereje még maradt, hogy odaszóljon a szomszédjának, hogy szünetet kér, s aztán eltakarta két tenyerével a szemét.

H eitler László: Jégvágók

8