Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Syposs Zoltán: "És hát nem lesz idő!"

elfonnyadnak — de nincs-e szemében egy tekintet, mely meg fog maradni? . . . Néha, szemekben, miket talán régen ismerünk, egyszerre látunk egy tekintetet, mely egészen új, s mely tisztán, világosan, élesen hatol belénk. Ez a nézés — ez az! Ez az egy, ami fontos az emberben, ami megmarad, ez az illanó halhatatlanság ...”

Ír és hangja egyre elégikusabb, tele bénító, bús sejtelmekkel. Egyre közelebb ér nyugtalan szívéhez a háború. Nem vakítják el a „tiszteletre méltó jelszavak”, borzad és szörnyülködik: „Mint tűzzel játszó gyámoltalan gyermek, olyan ma az emberiség” — sikolt fel egyik töredékében. Aztán máshol: „Ha a háborúra gondolok, szeretném megmérhetni, mennyit ér egy ember — mert igaz egyrészt, hogy komplikált szerkezet, hogy előállítása sok fájdalomba és áldozatba került, hogy egy egész világ vész el, ha ő elveszik — például énve- lem . ..” Majd a Gondolatok naplójában: „Az ifjan meghalástól borzadunk. Nem éppen az élet miatt szeretnék élni, hanem a változások miatt, miket ígér ..

De az élet már nem ígér, nem őriz számára semmi jót, csak a kavargó hínárból, sötét fergetegből fenyegetőn feléje nyúló fekete kezeket, amelyek annyiszor kísértették lidérces álmaiban.

A messzi Cambridge után az őszi Rába-part is ködbevész. „Arató katonák! Mikor lesz elég? . . .” jajdul fel utoljára, de a meggyötört ember gyengülő hangja elvész a népeket pusztító viharban . . .

Költő volt és fiatal. De ki mérheti fel a meggázolt búzaszemben elvetélt kalászok tengerét?

Lakatos József: Rákok

108