Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 3. szám - SZEMLE - Palkó István: L. Kiss Ibolya: Az asszony tragédiája
Fráter Erzsi halotti anyakönyvi kivonata a nagyváradi-olaszi református egyház anyakönyvéből. E kivonat a nacionálén kívül tájékoztat arról hogy Fráter Erzsi „eskór”-ban halt meg, mint állandó lakással nem rendelkező ápolt, a váradi vármegyei közkórházban. A kórházi dokumentációban nem talált a szerző Fráterra vonatkozó anyagot, mert Fráter Erzsébet unokaöccse, a váradi kórház későbbi igazgatója állítólag minden feljegyzést meg iemmisí tett, másik verzió szerint pedig Gulácsi Irén vitte volna el feldolgozás céljából. így az írásbeli dokumentáció helyett a Madách- és Fráter-családok és ismerősök leszármazottjainak szubjektív emlékeiből kapunk némi ízelítőt, de semmi esetre sem olyat amely az eddigi kutatásokat más megvilágításba helyezné. Ezek a személyes beszélgetések vagy az ezeket helyettesítő levelek tartalma nagyon is az irodalomtörténeti modellban gyökeredzik. Az, hogy a Ma- dách-ház a költővel és édesanyjával, a rideg és könyörtelen Majthényi Annával együtt oka. okozója lett Fráter Erzsébet tragédiájának is, közismert. Ilyen jellegű miliő, mint aminő a sztregovai volt, nem egy labilis patologikus személyiséget vitt volna összeomlásba, mint Fráter volt, hanem a legerősebb idegzetű embert is. Így Madách és felesége összeomlása, tragédiája. amelynek a mű, Az ember tragédiája művészi vetülete, nem irodalom- történeti probléma, hanem kórtörténeti sokkal inkább. Madách szomatikus pszichés és miliő status quója állnak determináló tényezőként az életmű mögött, s nem fordítva. A pszichasthéniás Madách egész életmenete a polymorph pszicho- páthia diagnózisát bizonyítja, ahogy ezt egy 1965-ben (Életünk, 1965. I. kötet: 59—67. old.) megjelent Madách személyisége c. tanulmányomban már kifejtettem. Aki Fráter Erzsébet „tragédiáját” meg akarja érteni, magyarázni és feiteni, annak nagyjából ugyanazt az utat kellett volna járnia, mint aminőt a személyiség- diagnosztika jár, hisz egy patologikus személyiség életmenete csak a kóroktani tényezők föltárásával válik érthetővé. Ezeket az aetiológiai tényezőket nem pótolhatják sem a családi hagyomány szé- pítő-ferdítő, tiszteletre méltó emlékezései, sem laikusok vélekedései. A szerző a IV. fejezetében s másutt is utal valaminő „lélekelemzésre”, de amit erről mond, az semmi s a pszichológia és pszichiátria terén való teljes tájékozatlanságról tanúskodik általában is, meg Fráter Erzsébetre vonatkozóan is. Ügy véli pszichagnosztikai feladatát megoldani, hogy Moravcsiknak ma már csak pszichiátriai történeti érdekű Elmekór és gyógytanából idéz néhány passzust, és ezeket minden kórisme nélkül vonatkoztatja Fráter Erzsébetre is. Ez nem más, mint vad vulgarizálás. De nincs nagyobb szerencséje a szerzőnek Myslivecek cseh Speciálni psychiatrie c. munkájára való hivatkozásával sem. Itt is néhány mondat most már korszerűbb pavlovi alapon a pszichózisok keletkezéséről, de ennek in concreto ugyancsak semmi köze Fráter diagnózisához. A személyiség-diagnosztika postumus esetben még kiváló szakspecialistának is kemény dió. mert az eleven helyett rekonstruált személyiséggel dolgozhat csupán. A könyv jószándéka annyiban dicsérendő hogy felmentés keres Fráter Erzsébet számára azzal, hogy rámutat meghökkentő életmenete különösségére, különcségére. Fráter Erzsébet csak a prűd és ostoba kortársak és hagyományos közvélemény előtt volt „züllött”, valójában pedig súlyos beteg, elmebeteg volt. A züllöttség erkölcsi kategória, a betegség pedig szaktudományi. Sajnos a mi társadalmi felfogásunk, közgondolkodásunk az ideg- és elmebetegségek, illetve betegek megítélése terén bambán és brutálisan elítélő, mert vulgárisán a „bolond”-ban etikai kategóriát lát s nem betegségi állapotot. E korlátolt szemlélet elleni küzdelem talán a munka legfőbb s egyetlen értéke. Fráter Erzsébet társadalmi elmarasztalásával szemben igazságot kíván szolgáltatni, csak épp hogy bizonyító felkészültsége kevés hozzá. Fráter Erzsébetnek a társadalmi előítéletekkel terhelt tragédiája éppen társadalmi szemléletünk alakítasa céljából érné meg a korrekt pszichodiagnosztikai tisztázást, amivel ez a könyv, sajnos adósunk maradt. De nem volna érdektelen ez a pszichodiagnózis Madách életműve mélyebb megértése szempontjából sem, hiszen az egész problémakör végső soron a halhatatlan alkotó személyiségének és munkásságának a függvénye. Ma már az élettörténeti tényanyagok összegyűjtésében és a személyiség-kutatás módszereiben tartunk ott, hogy ezt a munkát közhasznúan el lehetne végezniPalkó István 152
