Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: Irodalmunk születése

területén született. Szemünkben döntő saját feljegyzése arról, hogy Szent Márton hegyén (Pannonhalmán) a bencések klastromában volt iskolás gyermek (puer scholasticus), vagyis az akkori szokáshoz képest 5—10 éves korától fogva szerzetesnek szánt tanuló. Ez annyit jelent, hogy magyarnak kellett lennie, mert a német hittérítők mind felszentelt papok voltak, tanulókat nem hoztak magukkal, s az utánpótlásról gondoskodó kolostori iskolákat természetszerűen honi növendékekkel népesítették be. Hogy vajon nemesi vagy paraszt-sorból származott-e, közömbös, az Egyház e tekintetben sohasem tett különbséget, a szülők szándéka és a gyermek rátermettsége (értelem, tanulékonyság, szelídebb természet) döntötte el, hogy „felajánlják” a szerzetesi életre; innen van egyházi nevük: oblátus, azaz felajánlott. Az iskola végeztével, kb. 16—18 éves korukban dönthettek, bennmaradnak-e a szerzetben; ha igen, novíciussá lettek és szerzetesi nevet kaptak, így írónk a Maurus nevet.

Szerzetesi életéről szent Imre legendája emlékezik meg: ez Imre herceg hét csókjának és Mór próbára tételének története. Számos leírása maradt fenn, s ezekből tudjuk, hogy Imre herceg atyjával Szent Márton hegyére látogatva, „Szentlélekkel teljesen, mindenkinek megismervén érdemes voltát”, Maurus frátert hét csókkal tüntette ki' társai előtt. István király ezután próbára tette, de az éjszakai szilenciúrnőt az ő kedvéért sem szegte meg, s igaztalan dorgálását szótlan béketűréssel viselte el. — A csókjelenet idejére nézve nincs megegyezés, nekünk elég annyi, hogy a legendának vagy az alapjául szolgáló, Mór jámbor kiválóságát tanúsító eseménynek Imre halála, azaz 1031 előtt kellett történnie. Így elfogadható a történetírók föltevése, hogy a kitüntetést és a próbatételt követően, 1030-ban lett mártonhegyi apáttá.

Hogy apát volt, hiteles tény, maga írja egy helyütt: „ ... mikor már apát voltam.”

Okmányolt, hiteles adat, hogy szent István 1036-ban tette meg pécsi püspökké, a francia Bonipertus helyébe, kit a királyi kancelláriába hívott meg (az idegen püspököt magyarral váltotta fel, mihelyt lehetett). Ugyanis a Pozsonyi krónika az 1036. évhez ezt az egykorú feljegyzést fűzi': „Maurus püspökké tétetett.” Mór szintén tesz célzást rá munkájában: „Én Mór, most Isten irgalmából püspök...” stb. Szent Imre legendája pedig egyenesen (de tévesen) a hét csókhoz és a próbatételhez kapcsolja püspökké nevezését (Temesvári Pelbárt bővebb szövegét idézem): „Akkor a szent király, igazaknak ismervén meg fiának szavait, Mórt dicséretekkel halmozta el, és kevéssel utóbb Pécs püspökévé emelte.”

Ismert történeti adat, hogy István utódát, Péter királyt kívánsága szerint a pécsi székesegyházban temették el 1046-ban, s így a oelebráló főpap csak Mór püspök lehetett.

A Vata-lázadást a hagyomány szerint a Mecsek eredeáben rejtőzködve vészelte át. Viszont a köztörténetből tudjuk, hogy a lázadás után Lengyelföldről hazatért András herceget a három életben maradt püspök, Benedek, Mór és egy ismeretlen nevű koronázta meg 1046-ban Fehérvárt.

1055-ben ismét okmányolt adathoz érünk, ez évben kelt a tihanyi apátság alapító levele, melyen az országnagyoké közt Mór hitelesítő kézjegye is olvasható: Signum Mauri episoopi.

1057-ből fennmaradt Radó nádor donációs oklevele, mely szintén Mór tekintélyéről tanúskodik, ezt olvassuk benne: „Én Radó nádor, az igen kegyes András királynak és testvérének, Bélának engedelmével... birtokom egy részét a pécsi1 Szent Péter egyháznak adományoztam és ama hely püspökét, Mórt lelki atyámul fogadtam.”

70