Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Pomogáts Béla: Simon István
A rend megalkotása: az értelem küldetése, — így tudja Simon. Ezért vall programadó versében az értelemről: „Az ész mindig többet kívánt: / a teljes nagy harmóniát / rendet a létbe, igazi / megnyugvást, magyarázatot” (Nem elég). A magyarázat igénye íratja vele egyik legszebb kompozícióját: a Himnusz az értelemhez című költeményt. A Himnusz az értelemhez egy időszak és egy eszmény-rendszer foglalata: mindazt az emberi, intellektuális és költői eredményt magába foglalja, mikhez Simon az ötvenes évek elején eljutott. A költő már túllépett az ifjúkor boldog édenén, felismeri az emberiség fejlődésének hatalmas ellentmondásait, nem tagadja le a félelmes lehetőségeket sem. „Két kéz nyúl a szívünk után, / a sugáré és a fagyé, / és mind a két kéz, tudomány, / belőled női ki, tiedé. / S vagy kiveszi az egyik és / föltartja, föl az örömig, / vagy kitépi a másik kéz, / s markában a lét széttörik. / így les ma az emberiség / holnapjára két alkalom. / Qj születés s halál kísért / a bűvös-szép szóban: atom” — éli át az „atomkor” fenyegető-biztató dialektikáját, Átéli, de nem kerül hatalmába, az értelemhez fellebbez, az észben találja meg a védelmet, a kiegyenlítődés és fennmaradás biztosítékát: Beléd kapaszkodók nagyon, földnél biztosabb értelem, emberi tudás, ész, aki megteremtetted magadat a kínok évszázadai, vagy ezredévei alatt, s nem széthullni akarsz, hanem tágulni és szüntelenül rendeződni; s mint az elem, zsibongó sejtjeiben ül a nagy kiegyenlítődés vágya, öröktől fogva már: nálad az újat leső és elrendező vágy a szabály. Az értelem ad választ a férfikor valamennyi kérdésére. Lehet-e eredménye a küzdelemnek? „Botladozva is a láb / tovább visz a lét peremén, / megpillantani a csodát” — feleli a Himnusz az értelemhez, az észben találva meg a haladás energiáját. Van-e értelme az emberi létezésnek? „Jövünk, megyünk, de rendben; s ez megnyugtató” — mondja a Nyárutói elégia, az értelem nevében fogadva el a születés-pusztulás örök körforgását. Az embert az értelem emeli a világ fölé, s a rend az értelem műve, sikere — vallja Simon. Ezért fogadja el az új társadalom: a szervező, építő, rendet készítő szocializmus igazságait. Költő és világ kapcsolata ezzel némiképp megváltozott. Simon Istvánt eddig érzelmei és élményei: szíve és sorsa kötelezték el az épülő világ mellé, most felismerései és meggyőződése is. Az idill helyett a rendben keresi otthonát, a látványok helyett a gondolatok és eszmék bűvölik meg. Mégis tévedne, aki azt hinné, hogy szakított eddigi világával. Az édent úgy nőtte ki, hogy mindig megtarthatott varázsából egy darabot; a világ sorsának alakulását együtt tudta látni az otthon szépségeivel. Indulásakor gyakran a közvetlen élmény hajlította 76
