Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 1. szám - Mai szlovén költők (Szily Ernő fordításai) - Ivan Minatti: Valakit szeretned kellene - Kajetán Kovic: Vers
Ivan Minatti: VALAKIT SZERETNED KELLENE Valakit szeretned kellene, akár fűnek, folyónak hívják, akár fának vagy kőnek. Valakit, akinek vállán kezed megpihenhet s átforrósul közele melegétől. Valakinek oda kell adnod álmod nyugtalan madarait, a lankadt szárnyakkal szerterebbenő sok-sok fehérlő felhőt. (Valahol várja valamennyit puha és meleg fészek!) Hidd el, szeretned kellene valakit, akár fűnek, folyónak hívják, akár fának vagy kőnek. Mert a fatörzsek és fűszálak jó ismerői a magánynak: (elnyújtóznak egy pillanatra, aztán elválnak mindörökre). A szánalomról tud a folyó: (medre mélye fölé görnyed) — A kő meg tud a fájdalomról: (szívére néha rátaposnak otromba lábak). Valakit szeretned kellene! Szeretned kellene bizony! Ott, a sorban kell menetelned, ahhoz a sorhoz igazodnod. Kövek, füvek, fák és folyók — furcsa magányod néma kísérői, hallgatagon követnek s beszédes ajkuk akkor szólít, ha emberi szíved néma. Kajetán Kovic: VERS Milyen jó volna kisírni téged, mint esőjét könnyező őszi ég; de te ott bimbózol testem sejtjeiben hervadhatatlan rózsaként. Lángoló tenyerem becézi, simogatja a lelkemben szökkent szárat. Vér és veszély nélkül nem tudlak kitépni? Szívem követ s szeret megoszthatatlanul? Ó, ne bimbózz hát, ne növekedj tovább. Milyen jó volna kisírni téged a szívemből. 50
