Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 1. szám - Meto Jovanovski: A kékruhás ember (elbeszélés, ford.: Csuka Zoltán)
Az pedig egy pillanatra levette tekintetét az ujsághasábokról és az órájára pillantott. Aztán tovább olvasott. Annyit azonban mégis észrevett, hogy egy középkorú ember érkezett a megállóhoz. Látta, amint előbb elhalad mellettük, aztán visszafordul, majd a kékruhás előtt megállt. Arra felé nézett, amerről a busznak kellett volna jönni, majd a három embert kezdte méregetni. Egyikről a másikra tévedt a tekintete, amely végül is a kékruhás ember hideg pillantásával találkozott. Aztán kissé előrehajolva az úttest felé fordult, s össze-össze- érintette cipője orrát. A két paraszt a kékruhás ember tiltakozására várt, s hol az újonnan jöttre, hol a kékruhásra bámult. — Elvtárs! — csendült fel hirtelen a kékruhás ember hangja. A két paraszt megélénkült, a jövevény pedig kíváncsian fordult a kékruhás felé, vajon őt illeti-e a megszólítás. — Úgy gondolom — folytatta a kékruhás —, sorba kell állnia! Az újonnan érkezettnek leesett az álla csodálkozásában. Maga elé pillantott, csak annyi ideig, amennyi szükséges lett volna, hogy ellenszegüljön, mikor azonban a kékruhás ellentmondást nem tűrő pillantásával találkozott, nagyot nyelt és kelletlenül a két paraszt mögé állt. A kékruhás ember nem csökkenő türelmetlenséggel folytatta az újság- olvasást. Aztán egy fiatalember és egy lány érkezett a megállóhoz. Annyira el voltak foglalva egymással, hogy észre sem vették a sort. A kékruhás ügyet sem vetett rájuk. Egy kis habozás után most már a legutóbb érkezett fordult feléjük: — Remélem, észrevették a sort? Az ifjú meg a lány a sorbanállókra pillantott s midőn a négy pár szemmel és négy szemrehányással találkozott, kissé elégedetlenkedve ugyan, de egymás kedvéért szépen beállt a sorba. Előbb egymás mellé. S így is maradtak volna, ha egész idő alatt szemrehányó tekintetet nem vet rájuk az előttük álló. Aztán újabb és újabb utasok érkeztek, s eddigi szokásuk szerint kissé oldalt álltak meg, de nem sokáig tudták a rájuk meredő szemrehányó pillantásokat elviselni s egymás után szépen ők is beálltak a sorba. Az autóbusz azonban még mindig sehol sem volt. A kékruhás ember megint a karórájára pillantott, aztán összehajtotta az újságot. Zsebretette s azzal a szilárd elhatározással, hogy ő pedig bevárja a a tizenhármas buszt, rendíthetetlenül állt tovább. Az autóbusz azonban, amelynek a kékruhás ember órája szerint már nyilván meg kellett volna érkeznie, még mindig nem került elő. A kékruhás erre a sor felé fordult. Mögötte a két paraszt állt. Halkan odavetette: — Kulturáltabb városban ilyesmi nem fordul elő. Szavai azonban csak a közvetlen mögötte álló paraszt füléig jutottak el, aki értetlenül mögötte álló társához fordult és kutató pillantást vetett rá. De az nem is gondolt arra, hogy valamit meg kellett volna érteni. Éppen köpni akart egyet, de szeme sarkából megpillantotta a kékruhást, s úgy érezte, hogy az nem engedi. Most egy kurtabajszú fiatalember érkezett szemköztről és magállt a kékruhás előtt. A kékruhás észrevette gúnyos pillantását, amelyet a szépen kialakult sorra vetett. Legvégül a tizenhármas busz is előkerült. Az emberek hátrafordultak, hogy lássák, mire a sor megingott. Elegendő volt azonban a kékruhás egyetlen szemrehányó pillantása, mire a sor kiegyenesedett. Az autóbusz felszállóajtaja pontosan a kékruhás ember orra előtt állt meg. 46
