Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 3. szám - SZEMLE - Palkó István: A nevek könyvéről
Mindezeket a diszciplínákat a szerző a szakember korrektségével és mérték- tartásával érvényesíti vizsgálati anyagán. Kimondja a végső szót, ahol lehet, de nyitva hagyja ott. ahol az ma még eldönthetetlen. Első fejezetében a tulajdonnév problematikájával foglalkozik. A tulajdonnév primér funkciójaként az identifikálást jelöli meg. Az identifikálás, indentificatio nemzetközi terminus technicust nem „azonosítás”-sal fordítja hanem egyéní- téssel. Pedig a tulajdonnév funkciója nem az individualizáció, az „egyénítés”. hanem az identifikáció, az azonosítás. Az azonosítási funkcióban a szó jelentés- tartalma ma már általában lényegtelenné válik vagy vált tulajdonnév esetében, még akkor is, ha egyébként a szó köz- névi használata általános jelentéstartalma ismert. A második fejezet a személynevek problémakörét öleli fel. A személynevek tanulmányozása korok, népek ősi szokásaiba enged bepillantást. Valamikor a névmágia, névtabu vallási szokása, ma inkább a névdivat játszik szerepet a személynév-adásban. Az ősi nevek nagyon fontos tényanyagot szolgáltatnak a nyelv- tudománynak, a művelődéstörténetnek, a településtörténetnek, néprajznak, pszichológiának, vallástudománynak, társadalomtudománynak egyaránt. A héber (zsidó) névrendszer történetével azért foglalkozik a szerző, mert bibliai — főleg ószövetségi —- nevei révén, ha nem is közvetlenül, hanem a Vulgata útján szerte a világon, így nálunk is a leggyakoribb nevek kategóriájába tartoznak ma is. De a héber névadás is már egy még ősibb kultúrába, a sumérba, máskor az egyiptomiba nyúlik vissza. így pl. Ádám a sumér ad-amu = atyám jelentésű szóra, Mózes pedig az egyiptomi -mosis. -mses — fiú jelentésű szóra vezethető névtörté- netileg vissza. A zsidó nevek más része köznév, állatnév, természeti jelenségnév stb. eredetű, tehát önmagáért és önmagáról valló ún. „beszélő név”. A görög és római névadás rövid vázolása számunkra annyiban érdekes és tanulságos, amennyiben továbbélő hagyományában az egész világon elterjedtek, így nálunk is, s ma is élnek az Ágnes, Ágota, András, Borbála Arisztid, Eugén. Ambrus. Elek, Ilona, Irén, Péter, István. Leó, Dénes, Demeter Izidor, Dorottya, Kristóf, Fülöp, Katalin stb. s a rómaiból: Antal. Aurél, Balázs, Cecília Emil, Júlia. Kamilla, Marcell, Kornél, Ágoston, Valér Lídia, Lukács, Tiborc. Rozália. Margit, Pál, Kelemen, Bálint, Félix, Flórián Klára, Márton, Orbán, Piroska, Viktor, Szilveszter, Ignác. Viktória stb., stb, alakjábanDe a germán névadás is: Malvin, Ervin, Berta, Blanka. Helga, Gizella, Hilda, Irma, Hugó, Ottó stb. formáiban él mai gyakorlatunkban. Sőt maga az Attila név is germán, közelebbről gót eredetű s „atyus- kát” jelent. A kelta eredetű nevek is (ír, brit) — a martirológium közvetítése révén — bekerültek névrendszerünkbe: Gál, Oszkár. Brigitta, Leonóra, Zelma stb. A szláv névadás korábban több nevet közvetített hozzánk, de ma csak a László él igazán. Török eredetű személyneveink totemnevek, varázstárgy-nevek óvó-nevek vagy méltóságnevek voltak zömben és típusaikban: Kus, Karcsa. Bese, Torontói, Turul, Kurd, Tege, Tas, Balmaz, Géza-Gyejcsa, Zoltán stb. Érdekes játéka a történelem alakulásának, hogy nyelvünk finnugor nyelvcsaládjából. ennek közvetlen rokon nyelveiből nem kerültek át nevek névrendszerünkbe. A magyar személynevek alakulása is több problémát vet föl korszakolási és jelentéstani szempontból egyaránt. Első magyar neveink a IX. századból valók, részben valódi személyek nevei, részben mondái alakoké: Egyek, Szend, Keve Lél (Lehel), Levendl = Lévő = Levente, Árpád Búzád, Gyula, Kende Horka, Bors, Előd, Farkas, Botond Emese stb. A szerző itt Pais Dezső és Berrár Jolán beosztását követve, de e kettőt egybehangolva és kiegészítve 19-féle névtípusról ad ismertetést. A típusok tükrében láthatjuk, hogy a névadás milyen sok társadalmi, gazdasági, művelődéstörténeti, etnikai problémát vet fel. és mennyire világít rá. Egyes korok belső életébe nyújt bepillantást, amelyről más emlékek nem tudósítanak. Az eredeti magyar, török és egyéb „pogány” neveinket a XV. századra erősen kiszorították a bibliai, martiroló- giumi nevek típusai. A jövevénynevek divata uralkodott el. Az idevágó név- stat’sztikák alapján a szerző a XVI. századtól jóformán napjainkig terjedően és százalékos összevetésben bemutatja a jövevénynevek divatját férfi és női téren egyaránt, majd a becéző nevek típusait foglalja össze. A becéző nevek kutatási jelentőségét az adja meg, hogy a vezetéknevek jelentős csoportja ezekből fejlődött ki. A magyar személynevek második fejezetében a több elemű nevek kialakulásával és megszilárdulásával foglalkozik a 149
