Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Salamon Nándor: Heitler László képei Pápán
nem is elhatároló jelentőséggel. Elegendő, ha Rozs János, Cziráki Lajos, a fiatal Barabás László és a városban élő A. Tóth Sándor nevére hivatkozunk. Ennyi talán elég is annak bizonyítására, hogy a város mindig indítást ad egy-egy tehetségnek, akik azután tevékenységükkel emelik annak képzőművészeti kultúráját. Így már az sem hat meglepetésnek, ha a gyakran ismétlődő tárlatok, kiállítások nagy érdeklődésnek örvendenek, s ezeken számos helyi műpártolóval is találkozunk, akik anyagilag is segítik a művészek alkotómunkáját. Legutóbb az egyik legígéretesebb és egyben sokoldalú fiatal festő vállalkozott alkotásainak bemutatására. Heitler László neve nem ismeretlen a művészet ismerőinek körében. Komoly rajztudásra valló rajzai és metszetei országos jellegű lapok, folyóiratok illusztrációiként szerepeltek. Elsősorban mint jó szemű és széles látókörű művészeti író hívta fel magára a figyelmet. Beszámolói, kritikái és tanulmányai a Művészet, a Jelenkor, az Életünk, a Valóság olvasóinak elismerését biztosítják számára. Ezúttal mint festő bizonyítja sokoldalúságát. Munkabírása, szorgalma és akaratereje komoly elismerést érdemel. Hiszen egy vidéki kisváros légköréből igyekszik kitömi, eredménnyel. Heitler László diákkora óta foglalkozik a képzőművészettel. Rajzolni, festeni Cziráki Lajostól tanult, aki számos kiváló rajzpedagógus indításában vállalt komoly szerepet. Mesterétől aprólékosan alapos rajzolási módot vett át. A precizitás későbbi jellemzőjévé is vált. Festményei többször szerepeltek megyei és városi kollektiv kiállításokon, sikerrel. Önálló kiállítással 1961-ben jelentkezett. Akkori művei még erősen az útkeresés, az egykori mester szellemében fogantak. Az önállósulás nehézségeivel való kemény viaskodás jellemezte második tárlatát. Impresszionisztikus szín és hangulatvilág egyfelől, nagy felületek, kemény rajzosság, rejtett szerkezetesség másfelől a küzdelem tényezői. Témája a szülőföld, a közép-dunántúli táj és a néhol felbukkanó ember. Az egyéni hang elnyeréséért vívott szívós küzdelem tükröződik mostani, harmadik kiállítása alkotásain, a 30 festményből és 10 szépen kivitelezett linómetszetből álló kollekció a művész kiteljesedő és gazdagodó, táguló tematikai világát tükrözi. Továbbra is hazai táj adja az anyag többségét, de egy külföldi utazás képekbe írt emlékei segítik a gazdagodást. A dunántúli tájakat bemutató kisméretű akvarelljei között találjuk a tárlat egyik legjobb darabját, a Somlót. Hatalmasan terjeszkedik szét a barnáslila bazaltkúp az aranyos sárgán s:'muló, szőlőt érlelő lejtőkre. Szinte látjuk, miként alakul át a napsütés energiája és melege tüzes bort adó szőlőfürtökké. Az olaj és temperák csoportja gazdagabb. A dalmáciai útiképek egészen új oldalról mutatják az alkotót. Színei megtüzesednek, világosba váltanak. Alig találjuk nyomát a korábban oly jellemző komorságnak, halk szomorúságnak. Az útiképek közül kitűnő kompozíciójával kiemelkedik a Katedrális a tengernél című karton. Kék ég borul a fehér, kopár sziklák tetején, a tenger viharai által sokszor tépdesett régi városkának színes házaira. Az egykori ikonok és reneszánsz festmények közös hangulatát idéző Koper temploma. Nagy kék ég alatt torlódnak egymásra a dalmát városok színes házikói, csillog a tenger, nyomasztóan kopár, vakítóan fehér mészkőszirtek tömege tornyosul a Vitorláskikötő Zadarban című vásznán. Csontváry emléke, ciprusai és színei kísértenek Trogir főterét ábrázoló képén. Meghökkentő asszociációkat ébreszt az Emlékezés Dalmáciára, amely összefoglalását adja az útiképeknek. A sirokkó közelgé- sét jelző lilás-vörös égbolt, a tintakék tenger, a merészen képbe komponált álló és a múlt emlékeinek múlandóságát jelző fekvő korinthoszi oszlopok és egy 135
