Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Losonczi Miklós: Egry József
áldozópapok a tehenek. Egry festészetében a természet végtelen és szakadatlan ünnepét festi. Az 1927-es év terméke a két „Kristóf” kép is. Az ő alakjában rejtőzik el Egry és az emberiség, posta a fény és a virágok között, üzenetvivő, faluban jár és a víznél — a Mindenség nagy üzenetét hordozza és átadja a világnak, Konrad Witz „Rubens” művénél nagyobb kozmoszt visz a gyerekben Egry szent Kristófja — a téma csúcsa e festmény —, hangulatban, minőségben Rilke, Kristóf versének legközelebbi testvére. Festészetének ezt az alapvető mozdulatát valamelyik hegyi ember hétköznapjaiból vette, aki gyermekét vitte a szőlőhegyre — Egry már az egész világot, a jövendőt viteti ezzel a fenségesen tiszta és ősi mozdulattal. Sokszor érezzük, hogy Janus Pannonius, Petőfi, József Attila, Nagy Balogh János mindent elmondott az édesanyáról. Orlay Petrich Soma barnáit differenciáló Egry további tartományokat mond el az anyaszeretet világából a barna kórussal. A kéz és arc ellentétes irányával mintázza a hegyegyszerű, csöndű, tisztaságú embert — az édesanyját —, szinte azzal az odaadással és melegséggel, melyben Petőfi és József Attila utolérhetetlen. Itáliai útjáról gazdag zsákmánnyal tért vissza Egry: az Isola Bella lélekkel zsúfolt fényünnepét hozta haza — szinte menyasszonyi áhítatot és pompát — lobogó fáiban. Ugyanolyan nagy fa ez, mint Paál, Ferenczy, Csontváry fái, de valamennyi között a legegészségesebb, és ezért az emberiség részére leghasználhatóbb. Egry Isola Bellája erős sugárzás, Rilke-energiát kiált: „Változtasd meg élted!” Ember! — Légy méltó a fák, a természet szépségéhez, hiszen a növények, a viz nyugalmában található valami vonzó véglegesség — mintha a földön sohasem lett volna gonoszság. Ha évmilliók zuhantával csak ez a mű maradna fenn — más naprendszerből érkezők azt hihetnék, hogy itt a földön csak szépség, jóság virágzott. Az Isola Bella nem az emberiség önarcképe, hanem a legtisztábbak hosszadalmas álma — a tökéletesség. Egry szelektálja eszközeit és egyre kevesebb, de annál tömörebb és hatásosabb formai elemmel építi műveit. Erre példa az 1930-ban festett „Keresztelő Szent János”. Csak az áhítat látszik már, úgy elrejti pár színes ecsetvonallal fölényes rajztudását. Az emberi tisztulás nagy szertartásánál nézők a hegyek. A fény itt kereskedő — ad, vesz a tájból, alig hagy egy-két hegyet s valamit a vízből, de a megszakított kontúrokkal természethez méltó emberi együttest teremt. A „Taorminai hegyek között” járó Egry 1930-ban nem a látvány monumentalitását hozza haza, hanem a dombok, öszvérek intimitását — a növényre, állatra, emberre, színre, kanyarokra variálódott tájat. Tamási Áron teljes tisztaságú vidéke ez a belső táj, mely sokkal többet őriz Egryből, mint Taorminából. A fák a domb stafétái — egymásnak adják át a föld üzenetét. Évek meditációja, pihenése, készülődése következett. Az újabb magaslat 1936-ra készült el. Ez a „Visszhang”. A lebegés mintegy jelzi az idő és tér relatív vonásait. Festmény folytatja itt Csokonai versben kifejezett töprengéseit a tihanyi edhóról. Egry szinfolyosót létesít a létformák között, a szín egységet teremtő, összekötő elem. A mű olyan szuggesztív erejű, hogy a szemlélő is ott érzi magát e vízzel-fénnyel ölelkező lebegésben. Úszni kezd itt a ház, a kiáltó lány, beszól a Balaton a lélekhez, mint Illyés versében. A Mmdenség egységét és egyensúlyát érezzük a festményben, monumentális űrutazás indító pillanatát, mikor az egész emberiség csillagútra indul. Be kell vonni egyre erőteljesebben az embert a teremtésbe — ezt sürgeti 98
