Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Z. Szabó László: József Attila ódája és a képzőművészet

a „másféle látásmód,” mélyebb, intellektuálisabb vonásainak a kifejezésére nyújtottak lehetőséget. A „másféle látásmód” világnézeti fontosságát Perneczky Géza egyik tanulmányában (A Szőlőevő — Kritika 1964. 10.) fejti ki. Szerinte

— mások szerint is — a perspektíva az ábrázolóművészetek koronként változó eleme. Azt is bizonyítja ez a tanulmány, hogy „a technikai problémák mellett menyire jelen vannak, eleve adva vannak a legfontosabb tartalmi vonások is”. A perspektívának e koroktól függő változását elemezve jut el Derkovits tartalmi vonásainak a magyarázatáig. Az a világ, aminek szintézisét akarta megmutatni a proletárfestészet legnagyobb magyarországi alakja, szakít legjobb műveiben a centrális perspektíva illuzionizmusával, nem elégszik meg a látvány illúziójával, h'szen bonyolult összefüggések birtokosa már.

Nem célunk, hogy ennek a képzőművészetben felvillanó változatait ismer- tesssük, elég Cézanne, később Picasso, Braque, Gris alkotásaira utalni, a különféle művészeti irányzatok újszerű — legtöbbször ugyan zsákutcákat jelentő

— alkotásaira hivatkozni.

Derkovits művészetében a különféle stílustörekvések megjárta után alakul ki ez a látásmód, amelyik egyúttal új tartalmi jegyek hordozójává válik. Például a társművészetektől kölcsönzött montázs másfajta megvilágításban adja a képet. Hangsúlyossá tesz olyan valóságelemeket, amiket az eddigi hagyományos művészet az ábrázolt valóság egy részeként fogott fel. Természetes is ez, hiszen a valóság centrális rendjében gyakorta elsikkadt a hangsúlyos értelem.

Ez a felismerés lényeges módosításokra nyújt lehetőséget a kortársművé- szet vizsgálatakor. Különösképpen érdekes azért is, mert a derkovitsi perspektívának legtipikusabb jegyei a Mi ketten sorozat darabjain mutathatók ki, ami ugyanakkor a lírában jelentkező „párköltészet” hasonló darabjaival kvadrál. Hogy ez a több szemszögű, tehát a „bonyolult összefüggéseket vizuálisan megidéző” perspektíva mennyire a mondanivaló segítője, igazolják az olyan képek, mint a Mi ketten, az önarckép, az Én és a feleségem vagy a Szőlőevő.

Itt azonnal egy másik jelenségre kell a figyelmet felhívni. A Derkovits és József Attila azonosságok emlegetésekor jórészt az azonos világnézetre szoktunk hivatkozni. Kijelentjük: ami József Attila a két háború közti lírában, ugyanaz Derkovits a festészetben. Elfeledkezünk arról, hogy az egyezések ellenére bizonyos fázisbeli eltolódások következhetnek be, hogy érzelmi világuk különbözősége más és más eredményhez vezethet vagy a sajátos körülmények is hozhatnak látszólag egyező, tartalmukban mégis eltérő megoldásokat. Ha kettejük művészetének a szerelmi érzést és a vele kapcsolatos tartalmat kifejező alkotásait vizsgáljuk, ha csak jellemző vonásaiban vetjük össze József Attila szerelmi líráját és Derkovits Gyula hasonló témájú festészetét, a következő megállapításokat tehetjük:

Az előbb említett Derkovits képek, a Mi ketten sorozat az egyenrangú társ, az egymást kiegészítő párművészet legszebb darabjainak számítanak. Amiként Derkovits kettejük kapcsolatát bemutatja, az a társadalmi és egyéni gond, az értelmi és érzelmi azonosság bizonyítéka. A közös szemléletmód, ennek harmonikus rendje és egysége teremti meg a komoly és súlyos mondanivalót; a képeken szereplő két személy egymást kiegészítő, de egy gondolatot, egy embert jelentő lényegét. Akár az élet harmonikus örömét sugárzó Szőlőevőjére gondolunk, amelyen az alkotóművész és a biológiai lét örömébe elmerülő feleség kettősét összekötő önarckép teremti meg az egységet; vagy a megrettenést, a gondot ábrázoló Végzésre, ami már a totalitásnak olyan jellegű ábrázolása, ahol a legegyszerűbb eszközökkel — amelyek éppen egyszerűségükben válnak jel89