Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 2. szám - SZEMLE - Rónay László: Dunántúl költői antológia
Most kezdik felismerni, hogy a költő igazi szolgálata a jelenben való mozgás, és az események művészi tükrözése. Most vetnek számot útjuknak régebbi áldomásaival, amikor a múltba révedezve, vagy épp az önmagáért művelt idill bukolikus világába menekülve elfordultak a valóságtól, s helyette álmaikat, vágyaikat építgették csupán. Csordás János fogalmazza meg igen szépen ezt a számvetést Ars poetica helyett című költeményében: Egyszer már eldobtam mindent: toliam, ceruzámat, megfordultam, új sorsot kezdtem, háttal a világnak. Virágok, gyümölcsfák közé menekültem. A múltban barangoltam, zsoltárok ódon illatát kerestem. Krisztusos dermedt-csöndű menedéket, s huhogó bénaságot, katakomba létet... Itt vagyok újra, visszajöttem, arcom a Napnak fordul, mögöttem katakombák nehéz rács-ajtaja csikordul, .. .ki maga ment oda, most visszajön fénybe nem titokban A megváltozott világban, az új környezetben érdemes élni, érdemes vállalni a halandók sorsát. Makay Ida Odysseus példáját is abban látja, hogy visszautasította a halhatatlanságot és vállalta, hogy „ember marad tenger és ég között”. Természetesen ezzel az ember-fogalommal együtt jár a harc, a küzdés, a nehézségek vállalása, s a lét értelmén és célján való vissza-visszatérő meditáció. A töprengés azonban a legritkább esetben válik önmarcangoló, tépkelődő nyugtalansággá, itt inkább megfigyelhetjük a régi pannon költészet időtlenségének hatását. A költő ott ül az idő folyamának partján, és „bizalmas közelségből” szemléli a világot (Arató: Délután a Mákár hegyen), vagy nevének és művének maradandóságán — ezen a régesrégi, de örök költői témán — gondolkodik: P. I. — Ahogy kimondom kigyúl a monogramom s vallat: milyen jelet hagysz, ha majd jelet nem adhatsz? (Pákolitz: Jel) A múltból vissza-visszaszálló emlékek néhol kötöttebbek (Káldi János: Anyai nagyszüleim képe alá), másutt a költő úgy érzi, hogy az egész hagyományt magába asszimilálja: Csak állok és érzem, Szalonta, Nikla és Sümeg harangjai jönnek már értem. (Takáts Gyula: Két oszlop) A kötet egész hangulatán végighúzódik ez az asszimilálásra való törekvés; mindnyájan magukba akarják olvasztani a pannon költészet legszebb és legértékesebb hagyományait, de úgy, hogy a jelen lírai élményét bontsák ki belőle. A költői eszközök még a legszebb hagyományokat idézik, a pillanat azonban már korszerű, s ezért feszül a legszebb példákban nagy távlatokat kibontó és nagy érzelmekről árulkodó élmény. Szép példája ennek Kalász Márton Hajnali szekerek című verse, Ebben újra visszafénylik a régi pannon idill, de ennek a bukolikus ihletnek egészen más, korszerű közege és érzelmi hitele van. Ez az újra megtalált idill majd mindegyik költőnél visszatér. Egyik jellegzetes példája Bárdosi Németh János Bizakodója: Búzapirulás ünnepe, te add alám a régi lovat, sárkányok erejét, 151
