Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Szapudi András: Holt tőkék nyomán
Most már a tagok figyelme is az öreg hegy „dzsungeljére” terelődött. M’ért? Mert a tsz húszholdas törésvári szőlője olyan bortermést adott tavaly (260 hektoliter elsőrendű rizlinget), hogy a legállhatatosabb „nova^fogyasztók” is ezt mondták, amikor megízlelték: „Ez után valahogy nem csúszik a saját termésem ..És hamarosan megfogant a hegyközség gondolata, melyben egy-egy tsz-tag 200—400 négyszögöl szőlőt telepít a régi tőkék helyén, s ezt a takarék- szövetkezet kölcsönnel segíti. Míg az új telepítés termőre fordul, mindenki megtarthatja a jelenlegi háztáji földjét, utána azonban felszámolják a direkttermő s elöregedett tőkéjű parcellákat, amik néhol a szövetkezet szántója közé ékelődnek. Az új háztáji szőlőtáblákat egy tagban jelölik ki, korszerűen művelik, és a kétes színű-ízű „lötty” helyett újra nemes bort termelnek majd a felpéci hegyoldalon ... A t ény ő i vörös Tényőn nemcsak a nagyon öreg emberek emlékeznek a márkás bor ízére, mint Felpéeen, ahol az emlékezetes filoxéradúlás óta csaknem egy emberöltő telt el. Itt a 35—40 évesek közül is sokan ismerik még a tényői vörös receptjét, Mert ez a híres vérnevelő, gyomorgyógyító ital tulajdonképpen „kotyvasztott” bor volt, nagyburgundi és oportó frigyéből való. Nem túlzás, ha az egri bikavér meg a soproni kékfrankos mellett hazánk egyik vörösbor-nevezetességeként említem nevét. A tényői vörös pár évtizeddel ezelőtt karcsú nyakú címkés palackokban járta be Európát. Ma már a szülőfalujában sem fogyasztják. Azaz nagy ritkán valamelyik öreg még rászánja magát a „kotyvasztásra” (így mondják ezt Tényőn), de egyre ritkábban, mert a kevés nyersanyaggal (nagyburgundi és oportó tőke alig van már a hegyen) nem érdemes bibelődni. A recept sem éppen egyszerű, sok türelmet, szakértelmet kívánt a tényői vörös. A szőlőt szemenként válogatták (egy-egy népes család valamennyi tagja, vagy a rokonok, szomszédok közreműködésével), majd ledarálták, és kilenc napig nyitott tölgyfaedényben tárolták. Eközben kétszer-háromszor felkeverték naponta, majd a tizedik napon szürőkosáron tisztították a levet, s a fennmaradt héjat külön préselték. A héj tintafekete nedvét hozzáadagolták a szőlő levéhez, majd a négy hétig tartó második forrás következett. Ezután lefejteték, s újra hordóba került az immár sajátos ízzel, zamattal bíró tényői vörös. — Vesződtünk vele, de megérte — emlékezik a hetvenkét éves Baranyai Kálmán. — Amikor egy-egy liter bort hatvan fillérért mértek, a tényői vörös literjéért megadták a három pengőt is. Nekem azelőtt 3800 öl szőlőm volt, évente 70—80 hektoliter borom termett, s ennek több mint a felét tényői vörösként adtam el... Jó bolt volt... Nem tudom, mikor s ki kezdte Tényőn a kotyvasztást, én az apámtól tanultam a módját. Az meg a nagyapámtól. Negyvenöt után a „várhegy” ment bitangba (a bencések birtoka volt), pedig az a nyolc hold burgundi olyan gyönyörű termést hozott esztendőnként, hogy csodájára jártak. Ötvenkilenc óta pedig már csak hébe-hóba készít a nép egy kis té- nyőit. A háztáji szőlőmben van még négy tőke burgundi, emlékbe hagytam meg őket, idősebbek nálam ... „Hová lett a tényői vörös?” — kérdezte tíz évvel ezelőtt a megyei újság munkatársa Nemes Páltól, a bencések volt tényői vincellérjétől. Mert már akkor is csak a „család” számára, és igen keveset kotyvasztottak a tényői gazdák. 129
