Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 1. szám - Rácz Zoltán: Falusi szél (vers)
Rácz Zoltán: FALUSI SZÉL Simogatja az új makadámút por-tenyerével. Kócosán rohangál, hajából szalma hullik, kezében száraz körteág. Lefocizza az almafáról az éretlen gyümölcsöt s boldogan felfordítja a szikkadt csorda félig mert, langyos vályúját. Nem tiszteli a kalapot sem s a pipában kuporgó tüzet, ezt lopja, amazt elsorvasztja, leteremti a madarat, megszégyeníti és hírbe hozza a szoknyáját szorító szüzet, ablakot tör, függönyt hasít s vihog rajta ha leszakad, boglyas szekeret árokba taszít, hátba vágja a traktorost, puffadt vakolat alá bújik, megmelleszti a tűzfalat, félreveri a harang szívét, rézüstbe bömböl, partra mos csigakunyhót, szikár hínárt, mielőtt meghal sír és kiált: egyet az elárvult makadámnak, kettőt a betört ablakoknak, szalma-haját is elsiratja, pipa tüzét is elsiratja, elsiratja a körteágat, vályút, kalapot, tüzet, s szüzet s a megkopasztott házat, aztán a Hold fele üget: Megugatják a komondorok, lompos falusi ebek, nyomában ekelánc csörömpöl, locsog s utána fordulnak a hegyek, pajták, kútágas, roskadt góré, emléke vén álmodozóké. Utána bámul a permet, kisöpört krumplis vermek, fal mentén horpadt meszesgödör — másnap már más szél söpör.
