Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Angyal Endre: G. Szigeti Magda szombathelyi kiállítása
kompozíciójában, vagy az absztrakcióban feloldott Lokátoros és Kristályvivő képekben jól megfigyelhető ez az esztétikai folyamat. Ebbe a csoportba sorolhatók az érdekes absztrakt grafikák is, amelyeket nemegyszer a muzsika élménye ihlet: Kompozíció körökkel, Kompozíció körrel és szöglettel, Etűdök és fúgák. Nagyon tetszett nekünk a Koncert grafikai kompozíciója: témája úgy robban ki, úgy bomlik széjjel, mint egy-egy zenei motívum a Beethoven-szim- fóniákban. Biológiai, emberi sors, zene — íme, ezek G. Szigeti Magda inspirátorai. Ha stílusáramlatokat akarnánk keresni, akkor a nonfiguráció iránya mellett az expresszív szürrealizmus vonásaira is rá kellene mutatnunk. Szigeti Magda arcképeiben, maszkjaiban érvényesül különösen meggyőzően ez az expresszív szürrealizmus. Az Önző, az Aggódó, a Sóvárgó és a Kételkedő maszkjai: csupa pompás példa. Külön is ki kell emelnünk az Önnön poklában égő nagy emberi mélységekbe és örvényekbe belevilágító, ugyanakkor színeivel mesterien megoldott festményét. A lávavörös és hamuszerűen szürkés-zöldes tónusok a lángolás és elhamvadás végzetszerű sors-motívumait idézik fel. Pszichológiai és esztétikai szempontból pompásak azok a portréfejek is, amelyek Szigeti Magda osztrák méltatóit — bécsi sikeres kiállítása alkalmával — középkori freskótöredékekre emlékeztették, és bennünk is a bizánci—szerb— makedón falfestészet alkotásait asszociálták, természetesen a modern festészet formanyelvén (Leányfej, Anya). Itt is külön ki kell emelnünk a gondos megfogalmazást, a lelkiismeretes művészi kidolgozást. A szombathelyi művésznő stilizál, ha kell, torzít is, ha pedig szándékai és céljai ezt diktálják, vázlatszerűen komponál, de mindig sok műgonddal; formai fegyelemmel. Legszívesebben a kiállítás valamennyi darabjáról mondanánk egy-két szót. De ha ezt nem is tehetjük, emeljük ki legalább még a Kapcsok érdekes grafikai kompozícióját, vagy — ugyancsak a grafikák sorából — a Tanulmány a Határozottsághoz és Tanulmány az önbizalomhoz című kompozíciókat. Ezek az utóbbiak — a XVI. századi manierista hagyományok és modern szürrealista kísérletek jegyében — nem mások, mint „anamorfotikus” grafikák. A foltok, vonalak látszólag kaotikus és „labirintikus” játékából bizonyos távolságból és bizonyos látószögből nézve bontakozik ki a kép. Mintegy a mi szemünkben „születik meg” tehát az alkotás. Hiányérzetünk csak egy ponton lehet: szívesen láttunk volna még több Szigeti-művet! Talán lehetett volna ötven-hatvan kép számára is helyet találni! Jó lett volna a nonfiguratív kompozíciók közül még többet szerepeltetni, és helyet kívántak volna azok a nagyobb méretű alkotások is, amelyeket a pécsi balett művészete inspirált. Szigeti Magda viszonyát a társ-művészetekhez ez különösen szépen illusztrálta volna. Ne legyünk azonban telhetetlenek! Örülnünk kell annak is, amit láthattunk, s különösen örülnünk annak, hogy ez a szép és gazdag tárlat ilyen méltó keretben, ilyen megértő látogatók elé került. Angyal Endre 106
