Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Pozsgai Zoltán: Két nap Takácsi egén
V. Az új elnök, Dénes bácsi: a régi, azaz először is ő volt. Ö a részes művelés lehetőségét is új programjába iktatta. — Odáig el is jutottunk már a részes segítségével — mondja —, hogy vihet haza a tagság szénát, kukoricát, más terményt a háztáji állatoknak. Több is otthon az állatja. Amit részért művel a tagság, mind időben elvégzi. És elég jól. A többit nem olyan jól, de azt is jobban, mint eddig. És így kevés termény veszik kárba, ezért az üzemviteli költségekre, befektetésekre és az év végi pénzbeli osztalékra is több marad. Az a kevés tagság, ami van, most szépen eldolgozgat. Csak utánpótlás nem jön még hozzá. Hanem Dénes bácsi „vitorláját” most már nem csak a részessel érkezett új szél dagasztja. Hanem a részes művelés segítségével kialakult állapotok után, a jelenben fölerősödő, azt hiszem, minden eddiginél erőteljesebb és kedvezőbb széljárás is. Ez nem csak hogy megengedi a részest, hanem fordít egy nagyot a kifizetések sorrendjén is, eltörölve azt a kialakult „rendszert”, hogy a tag (a részes művelés hasznán kívül) csak azt kaphatja, ami minden más kifizetés után marad. És csak annyit kaphat, amennyi marad. Dénes bácsi sokszor elolvasta már azt az útmutatást, amelyet a szövetkezetek erre vonatkozóan „föntről” kaptak. „A tagok járandóságát termelési költségként kell elszámolni.” „Járandóságuknak meg kell közelítenie az ipari munkásokét.” „Ezt a járandóságot a szövetkezeteknek garantálniuk kell!” „A tsz-tagok nyugdíja, SZTK-ja ipari szintű lesz.” Ha mindezt csak kimondanák, de egyéb nem változna, az ipari munkásokéhoz hasonló magasságú munkadíjazás és szociális ellátottság fából vaskarika lenne, s hiába garantálnák, nem lenne miből. Kérdeztem Dénes bácsit, hogy tulajdonképpen ki garantálja a nagyobb, biztonságos munkadíjat és miből. Azt mondja: a szövetkezet garantálja. A szövetkezeti tag nem csak tulajdonos lesz., hanem egyben szerződött munkavállaló is, akinek meg lesz állapítva a munkaköre, meg a munkadíja, és azt mindenképpen meg kell kapnia. A részest meg, amíg kell, valamiképpen belekombináljuk ebbe. Kérdem: de miből lesz pénzbeli garancia? Tudom, az állam segít. De elég lesz-e az itt, Takácsiban? ... Az elnök mosolyog. (Az elnökök most keveset káromkodnak; ez nem rossz jel). Azt mondja Horváth Dénes: — Ha csak úgy megy a gazdálkodás, ahogyan eddig ment, se a munkásakéhoz hasonló kereset, se a garancia nem érhető el. De ennek az útjára rá lesz téve a szövetkezet. Mind, úgy mondják és tervezik. Az állam és mi tesszük rá. Már némiképpen rá is fordultunk. Nézze: amit kiépítettünk, az már alap, bázis. A tapasztalat is, a bizodalmunk is a jövő iránt és még sok minden, ami pénzt hoz az eddigieken kívül is. Hamarjában el sem tudnám számlálni. — Milyen forrásokra gondol mégis? Milyen fordulatra? — Igaza van, fordulatról van szó, nem is csekélyről. És Győri Ferenc elnökhelyettessel együtt sorolja. — A kiépítés, az új major, meg a géppark hiteleiből néhány milliót eltörölt az állam. És ami új gép, felszerelés még kell, az már valamivel olcsóbb, bár még mindig drága. Néhány termény és termék felvásárlási árát meg felemelték. A húsét, a búzáét és rozsét, a gyapjúét és még néhányat, ami évi 300 000 forintot jelent a szövetkezetnek. Mély talaj a takácsi határ, eddig sok terményt elvittek a vadvizek. Az állam segít a vízrendezésben, átvállalja költségei egy részét. Ez. is jelent évi 100 000 forintot. Aztán mi is nagyon igyekezünk. Bevezettük az 101
