Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 2. szám - Csányi László: Emlék és képzelet (regényrészlet)

ném, ha városok és emberek, helyszínrajz és adat nem önmagukért beszélnének, hanem a hitelességet szolgálnák. Minden nem is fontos, de miért vegyük igénybe a képzeletet, ha a valóság itt van kezünk ügyében? A polgármester például valóban csiptetőt hordott s tömött, fekete bajusza volt, a szabót pedig Braunnak hívták. De nem is ez a fontos.

— Akkor mi a fontos? — kérdezte O.

— Az, hogy ez a nemzedék milyen forrásvidékről indult, milyen eszményeket erőszakoltak rá, s végül mivé lett. A történelem egyetlen nemzedékre sem rótt ilyen lelkiismereti terheket. Az éppen csak polgárosult, vagy még nem is polgárosult apák bennünk szerették volna megvalósítani saját hitüket, de minket löktek a második világháború poklába, azzal, hogy az „új Európáért” kell lelkesednünk. Aki lelkesedett, még jutott neki a koncból, bejutott a megyeházára, vagy megpályázhatott egy jegyzősegédi állást. Mi többiek, közben egyre világosabban láttuk a feladatot, legjobb mestereink a kisemmizett országra mutattak s a minőség, a magasabbrendű magyarság példáját állították elénk.

Aztán hirtelen eszébe jut, hogy soha nem járt Tapolcán; mit szólnék hozzá, ha azt a képet, ami jegyzeteimből rajzolódott ki előtte, szembesítenénk a valósággal? Nincs messze tőlünk a város, vonattal egy óra sincs, másnap tehát mindhárman fölkerekedtünk. O. is csak alkalmi vendég volt itt eddig, neki is minden újdonság, elő kell hát lépnem idegenvezetővé.

S néhány órával később ott állunk a szikrázó napfényben a főtéren, mely ezen a tetemrehíváson sokkal szürkébb, mint amilyennek idáig tudtam. A díszlet tehát kész: igen, ott szokott állni a polgármester, arra volt a főszolgabírói hivatal, a kaptatónál, ahol háromfelé ágazik az út, ott volt Güns úr divatüzlete, a másik oldalon lehet felmenni a bírósághoz, a harmadik pedig a katolikus templomhoz vezet és a tóhoz. Könnyű tájékozódni, mint általában az ilyen kisvárosokban.

Ami az adatokat illeti, ezekkel gyorsan végezhetünk. Járási székhely, melynek az adhatott volna jelentőséget, hogy nemcsak a környező bányák központjává válik, hanem a bortermelésnek is. A bor másként volt fontos; mindenki arra törekedett, hogy a környéken szőlőt szerezzen, Diska, Bács, a Balaton- vidék tönkrement parasztgazdaságai így cseréltek gazdát, s bár a borfogyasztás mindig messze meghaladta az országos átlagot, a borcenzároknak — volt belőlük jónéhány — bőven akadt dolguk.

Történelmi vidék, s ha csendjét fel is verték a bömbölő korhelyek, már korán meghallottam benne a költészet szavát, hisz ez a táj verssel van tele, pannon derűje összhangra és formatiszteletre nevel. A hegyoldalak présházcsendjéből Horatius szava szól, csak meg kell hallani. Mert Berzsenyi járt itt, a boldogtalan Csokonai bolyongott erre, Himfy zengte itt szerelmeit, s a keszthelyi Helikon berkeiben otthonosak voltak a múzsák. A nyelvújítás harcai itt kavarták a legnagyobb vihart, a Mondolat is ezen a tájon született, a közeli Pápán pedig tudós professzorok éltek, mint a derék Pápay Sámuel, vagy a Kant-tanítvány Márton József, s írjuk melléjük társnak Ruszék apát nevét, aki KesztHe- lyen hirdette a filozófia igazságait. Rajnis, Ányos, a kedves Dukai Takács Judit árnya suhan át az emléken; egy kis irodalomtörténet.

S természetesen megnézzük Batsányi szülőházát is, itt van a tó mellett, pontosabban, itt állt, mert a hajdani omlatag viskó helyébe, amit láttam még gyerekkoromban, emeletes házat építtetett a meggazdagodott tulajdonos. Nevét a templomtól a főtérre vezető utca viseli, s mai is gyermekkorom nagy élmé17