Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Zentai Pál: Tóth József képzőművészeti munkabemutatójáról
Tóth József képzőművészeti munkabemutatójáról A tavalyi év utolsó napjaiban figyelemre méltó próbálkozásnak adott lehetőséget a szombathelyi Ady Művelődési Otthon. Tóth József agrármérnök, a MÁV Járóműjavító Vállalat művelődési otthona képzőművészeti szakkörének tagja néhány grafikájából munkabemutatót rendezett. Általában ritkán fordul elő, hogy egy szakköri tag arra vállalkozik, hogy társai nélkül, egyedül mutassa be kedvenc időtöltésének, ha úgy tetszik, hob- byjának termékeit. Egyrészt azért, mert a képzőművészeti szakkörökben folyó nagyon is szükséges és fontos képzés elsősorban a képzőművészeti műveltség bővítésére, s nagy mesterek alkotásainak megismerésére és megértésére, a művészet megszerettetésére irányul, s csak másodsorban foglalkozik a tagok rajz-, vagy festési készségének fejlesztésével. Másrészt a szakköröknek nem is feladata a művészképzés. Ez persze nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egy-egy kivételes tehetségből az idők folyamán ne váljon képzőművészeti alkotásokat létrehozó művész. Ez utóbbit igazolja a nemrégiben Szombathelyen is bemutatkozott Németh Mihály szobrászművész példája is, aki a mesterség alapjait, az arányok, formák meglátását éppen a Járómű javító képzőművészeti szakkörében sajátította el. A fiatal agrármérnök Tóth József is nagy fába vágta a fejszéjét, ám úgy véljük, jó az a fejsze, éle van. Tizenhét kontúros technikával készített akvarellje a tehetségről, a látvány megértéséről, annak meglepően flott ábrázolásáról tanúskodik. A képek mindennapi életünk alkotóelemének, a munkának tárgyköréből merítik mondanivalójukat. Aratók, kaszálók, cséplők, krumpliszedők stb. Egyszóval mindazt papírra veti, amivel mindennapi munkája során a mezőgazdaságban találkozik. Nem kerüli el figyelmét a munkaábrázoláson kívül a táj és benne az ember figurájának megjelenítése sem. Bátran nyúl a témáihoz, könnyedén — néha szinte túl könnyedén — vázolja fel alakjait. Néhány üde színfolt, egy-két tussal kihúzott kontúr és kész a kép. Tóth jól elsajátította a vízfestés technikáját tanítómesterétől, Jaksa István festőművésztől. További feladatot talán az jelenthetne, ha kontúr nélküli megoldásokat keresne, ezáltal megszűnne a színek jelenlegi „jelző” szerepe, s a távlatokat is a színek egymáshoz viszonyított értékével, s nem a kontúrokkal fejezné ki. A másik ugyancsak nem elhanyagolható észrevétel: az eddiginél sokkal többet és gondosabban, elméiyültebben kellene rajzolnia. Szüksége van erre, mert a hiányos rajztudás gátolni fogja komolyabb feladatok megoldásában. Mindent egybevetve, nem vallott szégyent bemutatkozásával Tóth József. Jó úton jár, s ha ezekután is meghallgatja mestere tanácsait, további sikerekre is jogosan számíthat. Zentai Pál
