Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Z. Szabó László: Patai Éva kiállítása
Patay Éva kiállítása Patay Éva győri tárlata különös dolgot juttat a látogató eszébe. Mintha az alkotóművész két egymástól teljesen távoleső világról küldené tudósításait, és ez az elkülönült világ látszólag függetlennek is tűnik, mintha sohasem érintenék egymás köreit. Miért? A képek fele a természet egy-egy részletét mutatja; mindez megfogható, változtathatatlan valóság, konkrét, körülhatárolható világ, amelyikben szigorú rendben, törvény szerinti logikában került minden egy megmásíthatatlan helyre. Ezek az alkotások a tárlat legjobban kimunkált darabjai. Szerkezeti rendjük, színviláguk harmóniája, egymást kiegészítő, segítő ökonómiája a természet- elvűség szilárd alapjain nyugszik. Ezeken az alkotásokon — mint az Esti táj, az Ütkanyar Megyerinél, a Dunapart, a Soproni dombok — a természet meg- bonthatatlannak hitt törvényei munkálnak, a művész ezeknek a hatása alatt mozdulatlannak hiszi az őt körülvevő világot. Éppen ezért döbben meg a látogató a kiállított képek másik csoportjánál. Míg az előzőeknél a pontosan, szigorúan körülhatárolt valóságot vélte felfedezni, olajképei — figurális alkotásai és önarcképei — az örökké mozduló, állandóan változó, látszatra folyton küzdelmet folytató embert ábrázolják. A szerkezet, a kolorit, de a téma maga is vívódást, soha-meg-nem-elégedést fejez ki. Különös dialektikával kell e képekhez közeledni. Olyanfélével, ami egyszerre érteti meg az emberrel, hogy ebben a kereső-kutató munkában mégis a bizakodás, az emberbe vetett hit az uralkodó motívum, függetlenül a küzdelmet, töprengést, vívódást kifejező témák ellenére. Ezt egyrészt a világos színek bizonyítják, amelyek különös kontrasztként hatnak a lélek mélységeit feltárni szándékozó témák esetében; másrészt az a természetesség igazolja, ami a képekről árad — persze nem a szó köznapi értelmében, hanem abban a művész-hitvállásban, ahogy Patay Éva a küzdelmet természetes elemnek, a köznapok velejáró jelenségének fogja fel. Benne — a küzdelemben, a vívódásban — sohasem drámát PATAY ÉVA: FALAK KÖZÖTT 137
