Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Horváth Ottó: Kísérlet válaszadásra

„az utóbbi években az előrehaladott tőkés országokban új társadalmi-politikai helyzet alakult ki, amely új lehetőségeket teremtett és újabb nehézségeket idézett elő”17 — a főtitkár kijelentette: „Ezért olyan programokat kell kidolgoznunk, amelyek a mai, nem pedig a tegnapi kapitalizmus tényleges ellentmondásaiból indulnak ki és nincsenek elavult jelszavakkal megterhelve. . „Mint ismeretes, ez a munka már folyik, bár nem eléggé nagy arányokban.” Majd felteszi a kérdéseket, melyek nem egy kommunista pártot foglalkoztatnak: „Mi az oka annak, hogy számos párt még nem alakult tömegpárttá? . . . Miért nem fordulnak még mindig feléjük a dolgozó tömegek? . . . Milyen akadályok gátolják ezt? . . ,”18

A választ saját országának valóságában keresi: „Véleményem szerint az emberek általában a radikális reformok hívei, de nem hívei a szó klasszikus értelmében vett forradalomnak ... A mi pártunkat a forradalom pártjának tekintik, ezzel szemben azt tartják, hogy a megoldásra váró problémák megoldhatók a demokratikus fejlődés folyamatában. A munkások készeknek mutatkoznak a változtatásokra, de ez nem fejeződik ki a forradalmi átalakulásokra való törekvésben, a forradalmi átalakulást a szó klasszikus értelmében és abban a formában véve, amelyben ők a forradalmat elképzelik és ahogyan az több országban végbement. Azt gondolom, fel kell tennünk magunknak azt a kérdést . . . nem gondolkodunk-e továbbra is a múltnak a kategóriáiban, amelyek ma nem felelnek meg a fejlődés jelenlegi szakaszának?”19

Az északi országok kommunista pártjainak szemináriumán a vita résztvevői hangsúlyozták, hogy a pártoknak tudniok kell konstruktív javaslatokat tenni az egész nemzetet érintő minden probléma megoldására.

Gunnar Öhman svéd kommunista vezető szerint: „A napjainkban megnyíló új perspektívának nemcsak a párt programjában kell tükröződnie, hanem szervezeti szabályzatában is.”20

Ami a már megvalósuló szocializmust illeti, az érintett országokban többkevesebb hibával, megtorpanásokkal és kitérőkkel megszilárdul az a társadalmi rendszer, amely megfelel az illető nép történelmi-nemzeti sajátosságainak. Ez a folyamat természetesen nem befejezett, tovább tart a „finomítás”, a „testre- szabás”, különösen azon felismerés óta, hogy az egyén és a társadalom viszonya a szocializmusban is bonyolultabban alakult, mint ahogyan azt korábban elképzeltük.

A szocialista társadalom felépítésének korábbi koncepciója, amikor leegyszerűsítve egy-két ötéves terv időszakához, valamint tonnákhoz, kilowattokhoz és termelési átlagokhoz kötöttük egy egész társadalmi korszak megteremtését, már a múltté, mint ahogyan megszűnőben van az a szemlélet is, amely egy idealizált szocializmust állít fel mércének és ahhoz méri vulgárisán a valóságot, a társadalmi gyakorlatot. Az új társadalmat építő országokban is le kellett számolni az irreális, szubjektivista elképzelésekkel, amelyek egyrészt leegyszerűsítették a bonyolult társadalmi-emberi viszonyokat és folyamatokat, másrészt egyszerre és véglegesen adottnak, megmásíthatatlannak tekintette a már létrehozott társadalmi-állami konstrukciót.

Azok az intézkedések, amelyek a gazdasági élet tervezésének, irányításának tervezett reformját célozzák, arra utalnak: felismerést nyert annak a jelentősége, hogy a szocialista gazdaságban is fontos szerep jut a dinamizmusnak, a mobilitásnak, a változás-képességnek, és ezek érvényesítésére eredményesebb eszköznek mutatkoznak a közgazdasági kategóriák, mint a korábbi merev tervutasításos rendszer.

97