Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Grábits Frigyes: Latabár Endre győri színtársulata
fajokban a Zách unokái, Párbaj mint istenítélet, a Házassági három parancs, Vid, Arckép, Egri nő, Lári-fári (3 előadás, a Nemzetiben 2). A klasszikus magyar bohózat, a máig vonzó Liliomfi négy előadást ér el, s ha meggondoljuk, hogy az előző társulat is többször játszotta, méltó sikernek tekinthető. A Szigligeti nyomában járók közül Győrött is színen van Szigeti József (Jegygyűrű, Szép juhász, kétszer, Viola, háromszor). A bűnügyi drámává degradálódó népszínmű jellegzetes példánya Egressy Béni: A két Sobri, Hegedűs Lajos: Hazatértek (,,a büntető kódex szinte valamennyi rovatát kimerítette”). Nem múlja felül ezek színvonalát Benedek József Dárius kincse sem. A magyar műsor fenti, arányosnak szánt kivonata igazolhatta, hogy Lata- bár céltudatosan válogatta a népszínmű és származékai mellé annak legközelebbi rokonát, a társadalmi drámát. (Hogy módjában volt válogatni, Ecker János egy cenzori jelentéséből tudjuk: dicsérőleg szól Latabár könyvtáráról.) Ezen belül érvényesült a közönség válogató igénye. A társulat törekvései előtte jártak a közízlésnek, hisz gyakran a kevésbé értékesnek jutott a siker. A Lári-fári Pesten megbukott, a győri több előadásnak az is magyarázata, hogy egyes szereplők közismert helyi nagyságok maszkjában léptek fel. A másik jellegzetesség: minél közelebb kerül saját korához, annál bővebben válogat, igazi jellegét így a Világos utáni drámatermés adja. Ebben természetesen a Nemzeti Színház nyomában halad, mégpedig igen szorosan. 1851-ben például Pesten 10 magyar bemutató van, ebből Latabár 9-et vesz át; egy szomorújátékot, Szigligeti Andronikját hagyja el. Nem ritkább a francia bemutató sem. Ezt az erős ütemet a hosszú évaddal a régi, lazább társulati kötelékben nem lehetett volna vállalni. Latabár egyik újítása az, hogy a régi, bizonytalan proporciós rendszer helyett állandó fizetést biztosít a társulat tagjainak. Vonzó tud lenni a jeles tehetségű tagok előtt is, és azok átveszik a régi igazgatói teendők egy részét. így az együttes élete már a magasabb rendű szervezettség, a munkakörök elkülönülésének állapotában van. Az 1852—53-as évad színlapjain ezt olvassuk: „Kiadta Gyulai Ferenc rendező”. A következő évadban pedig Benedek József veszi át e tisztet. Ugyanígy tünteti fel a rendezőt a Nemzeti Színház is 1851-ig, majd 1854-től. Nyilván az ottani gyakorlatot követi Latabár társulata. Nem a mai értelemben kell Gyulait és Benedeket rendezőnek gondolni, hisz egy-egy évad minden előadásánál szerepel a nevük, emellett semmi jele annak, hogy könnyítést kaptak volna a színészi munkában. Bizonyos, hogy az új darabok előkészítésénél érvényesítették elképzelésüket. Erre vall Gyulai Ferencnek egy Egressy Gáborhoz írt levele. Eszerint Goethe Clavigójának negyedik felvonásában Benedek József megváltoztatta a szerző intencióit. Gyulai ezt az instrukciót helyteleníti, Eg- ressyhez (aki egyébként a darab fordítója is, de Gyulai mintha ezt nem tudná) fordul ez ügyben. A válasznak a győri előadás szempontjából nincs jelentősége, mert Gyulai az egyetlen előadás napján írta levelét, de vannak olyan részletei, melyek adalékul szolgálhatnak a rendezői munka kezdeteihez. „Benedek rendező úr önfejűleg és azon szokásánál fogva, mert ő Shakespearet is megkorrigálja .. Több érvet sorol fel ezután Gyulai, hogyan próbálta Benedeket a változtatásról lebeszélni „de mindhiába, rendező úrunk makacskodott és a darab változtatás maradt”. Gyors választ kér tehát, hogy Goethe szövege helyes-e „vagy had legyen úgy, mint Benedek rendező (!?) ur akarja”. A lendületes és fontoskodó levélből — eltekintve Gyulai és Benedek régi keletű vetél
