Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 1. szám - Erich Landgrebe: Hazatérés (elbeszélés. Ford.: Szabó Jenő)

— Nadja, a te kezedet is — mondta a férfi.

Bibo felemelte a másik karját.

— Milyen szép — mondta az ittas emberroncs —, a leányok fonnak, hallom a rokkák kerekét. És itt vannak a libák, kacsák és macskák. Olyan jó otthon lenni, mert ott már minden szerencsésen elmúlt.

Bibo Schattra, majd reám nézett.

— Egész szép ez a színház — mondta — csak nem szabad túlzásba vinni. A színfalak között már vár a reggel. Melyikünk csinálja?

— Én kimaradok — mondta Bibo —, nekem foglalt a kezem.

— Húzzunk sorsot — ajánlotta Schatt nekem.

Szalmaszálat húztunk, Schatté volt a rövidebb.

— Nézd, ismét itt van Szása — mondta a sebesültnek. — Mikor jössz át hozzánk? Anyánk örül majd, ha lát.

— Most nem megyek. Ittmaradok Nádjánál és aludni fogok. De holnap, mondd meg anyádnak, holnap eljövök hozzátok.

— Világíts most a halántékára — mondta Schatt nyugodtan és kezembe adta a zseblámpát.

És előhúzta a pisztolyát.

De Bibo hirtelen vad nevetésben tört ki.

— Szépen kifundáltátok és valószínűleg mindenki más is így csinálná. De én nem! Az utolsó kortyot az utolsó embernek. Nézzétek csak!

Az üvegből azonban egyetlen csepp sem csordult már ki. és amikor a zseblámpát a sebesültre irányítottam, láttuk, hogy Schattnak már nem kell lőnie.

Fordította-.Szabó Jenő

Szemenyey Ferenc: Sozopoli részlet

45