Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Czoma László: Az olaj
lenni. Nem lehet leállni. Sem éjszakára, sem ünnepre. Télen néha azt hiszem, hogy odafagy a kezem, vagy már nem bírom tovább tartani magamat a toronyban, de tudom, hogy el kell végezni ott a munkát, mert különben milliós értékek potyognak a nyakamba. Negyven év körüli, magas, vállas ember topog mellettem. Percenként nézi az óráját. Három kilométerre lakik ide. — Akárhogy nézzük, nem vagyunk megbecsülve. Sem anyagilag, sem erkölcsileg. Jórészt falvakból jöttünk. Míg nem dolgoztunk az olajnál, megszoktuk, hogy a vasár- és ünnepnapunk szabad. Most viszont azt kell megszokni, hogy karácsony este is dolgozni kell, ha úgy hozza a váltás. Kovács Gyula 1934-ben került az olajosokhoz. Akkor jött vissza Amerikából. Most a kútjavítóknál dolgozik. Katona fia, asszony lánya van. Egy darabig a felesége is dolgozott, de a lánya lépett be helyette. — Amikor kezdtünk itt olajat keresni, erre még nem is voltak épületek — mutat az emeletes házak felé. -—• A szőlőhegyen 3X7 méteres helyiségben laktam egy darabig harmadmagammal. Még jóformán nem is tudtam kialudni magam. Most kétszobás, összkomfortos lakásom van. A mérnökömé volt. Szuszogva kapaszkodik a busz a dombokon. Két toronyhoz viszi a munkásokat. Álmos emberek az üléseken. Tizen. Váltás az éjjeli műszakhoz. Negyed tizenkettő. A 381-es torony tizenhárom kilométerre van ide. Látni az útról a jól világított tornyot. Fél kilométer gyalog az erdőn át. Bokáig érő sárba süpped a cipő. Szabó Sándor fúrómester a kút környékére mutat. — Sok sarat kell dagasztani, amíg meglátjuk az olajat. Kezeslábasba bújik. Fejére sisakot tesz és a kúthoz megy. Tizenkét éve íúrómester. A vasbódéban az előző műszakosok készülnek. Levetik az olajos, iszapos ruhát. Várja őket az úton a busz. A fúráshoz megyünk. A sisak mint abroncs fogja a fejünket. Megmutatja ■Jt „birodalmát”. — Mióta vannak itt? — Két-három hónapja. — Meddig maradnak? — Amíg el nem érjük a 3100 métert. Talán még egy hónap. Most 2657 méternél tartunk. — Biztos, hogy van olaj? — Talán — húzza meg a vállát. — Innen hová? — Győr-Sopron megyébe, Csornára. Bemegyünk a gépházba. Dobhártyát repesztő zaj. Remeg a föld. Nem nagyon értjük egymás szavát. Öt, több száz lóerős motor dolgozik. A gépház mellett hatvan köbméteres, hatalmas iszapgödör tátong. — Az iszap ötven fokos lehet. Iszappal segítjük a fúrót. Az iszap a fúrásnál olyan, mint a vér az emberben. Újra felmegyünk a toronyba. Számokat jegyez a füzetébe. Mindent megnéz. A bódéba indulunk. A sarokban két munkás jó étvággyal falatozik. Sáros kezükkel marokra fogják a kenyeret és a szalonnát. — Kell a kalória. Nehéz a munka — mondják. Öt kilométer a másik torony. Sűrű, fekete éj. Dübörögnek a gepek. Köp135
