Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Z. Szabó László - Turi Lajos: Két arckép
Két arckép „A hazai naív művészet csaknem teljesen feltáratlan” — olvassuk egy nemrég megjelent tanulmányban. Nem arra vállalkozunk, hogy a feltárást vagy annak egy részletét elvégezzük. Pusztán csak arra, hogy e két naív művész megszólaltatásával adalékot szolgáltassunk az egyre sürgetőbb munka elvégzőinek. Áldozó József, a festő (Kezében ecset. Háta mögött a táj: erdő, mező, végtelenség. Tekintete szigorú, a homlok ráncolt, arcvonásairól az ember az örömet, de a bánatot is leolvashatja. Ez Áldozó József festőművész önarcképe. Alkotóműhelye a nyári napokban a szabad ég, télen pedig a szoba melege. Az egyszerű falusi lakás falán az utóbbi évek alkotásait látjuk. A festő itt született — a Győr- Sopron megyei Himódon; néha-néha ellátogatott a fővárosba, ott maradi egy kis ideig, de mindig visszatért ide: a bölcsőhöz, a tájhoz, a sövénykerítésekhez, a nád- és cseréptetős házakhoz, a mezőhöz. Itt kezdte valamikor, nagyon régen, és itt is folytatja a festést.) Egyszer itt a faluban láttam egy embert, aki festegetett. Engem, mint fiatal legényt nagyon érdekelt ez a dolog. Körülbelül olyan huszonhat éves voltam akkor. Mondom annak az embernek: Nem adná nekem kölcsön a festéket? Én is megpróbálom, miként kell vele bánni. És megpróbáltam. Mikor készen lettem vele, mutatom neki. Erre azt mondja, nem is rossz, egészen jól van megfogalmazva. így kaptam kedvet a festésre. Később egy kiállításra vittem első munkáimat, s ott aranyoklevelet nyertem. (Arról faggatjuk: mielőtt elkezdte a festést, mivel foglalkozott?) Napszámban, gyárban dolgoztam, legtöbbet a földeken . . . Nekem is mondogatták: miért nem megyek tanulni? így jutottam el Pestre. Beiratkoztam a Székesfővárosi Iparrajz Iskolára. Bejárogattam oda. 1929-ben az a barátom, akivel együtt laktunk, elvitt engem egy festőbarátjához. Itt mutattam meg először munkáimat. Az nézegette, nézegette azokat, majd javallottá, vigyem be az Ernst Múzeumba, mert ott épp kiállítás lesz. Bevittem. Később érdeklődtem, mi lesz a sorsuk. Megkérdezték a nevemet. Mondom, Áldozó József vagyok. Azt mondja az illető, hogy kiállítják mindet. Akkor voltam nagy örömben . . . (A beszélgetés közben megsárgult könyvek, katalógusok kerülnek elő. Az egyik az 1931 szeptemberében megnyílt őszi tárlatra hívta a vendégeket a Nemzeti Szalonba. A másik az Ernst Múzeumba. A katalógusokban Áldozó József nevét is megtaláljuk. Ügy tudjuk, hogy ezeken a kiállításokon ismerkedett meg Csók Istvánnal.) Egyszer az egyik kollégával mentünk el hozzá. Fogadott bennünket. És akkor mutattuk meg neki munkáinkat. Azt mondja akkor: . . . Sokat kell dol119
