Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Joze Filo: Pável műfordításai a szlovén irodalomból
szolgalegényt szándékozom fordítani..Már a következő évben (1931.8.3) írja Sostanjból V. Novakhoz, hogy a Nyugathoz ír a Jernej szolgalegény kiadásának ügyében. Ebben és az ezt követő esztendőben leveleiben még többször megemlíti, hogy tárgyalásokat folytat az Élet-tel és a Kalangyával Can- kar műveinek kiadása ügyében. A megőrzött levelezési anyag alapján arra következtethetünk tehát, hogy Pável 1930 végén és 1931-ben már megkezdte a Jernej szolgalegény fordítását, de lehet, hogy már a Potepuh Markót is. A fordítás, minden valószínűség szerint, hamarosan el is készült, ami újabb ösztönözést adott a fordítónak. Csak a kiadóval nem ment minden olyan simán, mint ahogy azt Pável remélte. Két évvel később V. Novakkal való beszélgetése alkalmával mintha egy kicsit panaszos hangot ütött volna meg: „Remélem, hogy belátható időn belül sikerül kiadót találnom Cankar műveinek fordítására.” Lehet, hogy már akkor megvolt az „Aki elvesztette a meggyőződését” c. karcolat fordítása is, amelyet később a budapesti rádiónak kínált fel. Csak néhány év múltán koronázta siker fáradozásait és 1936. dec. 29-én V. Novaknak írja, hogy a rádió elfogadta a karcolat fordítását (Aki elvesztette meggyőződését); „A Jernejt — írja tovább — a Nyugatnál és a M. írásnál hagytam. Ügy látszik, félnek a mű nyílt szociális tendenciájától, a regény egyébként nagyon tetszik nekik”. A Nyugat a Jernej szolgalegényt és a Mihaszna Markót valóban elfogadta, de egy jó év is elmúlt, míg a kiadásukra sor került. Időközben Cankar műveinek fordításai megjelentek más folyóiratokban. A Vigília első számában (1935) Három állomás gyűjtőcímmel közli: A datolyák, A feketekávé és Vrüzsgyenc (Vrzdenec) Cankar karcolatokat, amelyeket Jella Maritschnigg fordított le. Ez a ciklus tulajdonképpen Cankarnak első magyar nyelven megjelent fordítása, mert Kontier fordításpróbálkozásait a Népújságban (Lendva, 1927) majdnem figyelmen kívül hagyhatjuk. A rövid bevezető szövegben a fordító megállapítja, hogy „.. .Cankar szépirodalmi alkotásaiban, amelyeknek forrása a népművészet, olyan mély szellemi értékeket tár fel...”, hogy útmutatóul szolgálhat az olvasók és az írók előtt (a magyarok előtt is). Egy kissé viszont eltúlzott az az állítása, hogy a közzétett három karcolat méltóképpen képviseli az írót és vele együtt a maroknyi jugoszláv népet. Ennyire mégsem lett volna szabad leegyszerűsíteni a dolgokat. Egyébként a fordítások elég gyengék; a fordító többször is kiforgatja Cankar szavait, gondolatait túl szabadon veszi át, hogy a stílusról ne is beszéljünk, amely messze a szerző stílusa mögött marad. Minden jel arra mutat, hogy J. M. meglehetősen egyoldalúan tájékozódott Cankarról; feltehetően más (valószínűleg német) fordítások segítségével dolgozott. Az ezt követő évben Cankar karcolatai megjelennek az Élet folyóiratban. Az esti imádság fordítója nem írta alá nevét (1936, 275—276). A Szemben a halállal c. karcolatot (1936, 595—596) Thurzó Gábor, az Egy tallért (1937, 214—215) pedig Szabó Tivadar fordította, s valószínűleg ő az első karcolat fordítója is. A negyedik elbeszélés, a Gyerekek csodálkoznak (1937, 490—91) fordítója Moldoványi Ilonka. A fordítások kísérőszövegeként rövidebb jegyzeteket találunk az újabb szlovén irodalomról, melyekben Cankar mellett Pregelj és Finzgar nevét emlegetik. A fordításokat illetően ismételten megállapíthatjuk, hogy helyenként túlságosan szabadosak, és hogy a Cankar stílusát jellemző sajátosságokat a német fordítás után nem tudták érvényesíteni. Megállapíthatjuk tehát, 80
