Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Rajnai László: Várkonyi Nándor
dialektikus elme bámulatos mozgékonyságának és fegyelmének eredője: vil- lámlik, de nem perzsel, hanem tisztít, ragyog és világosít. S végezetül: művének tárgya az irodalom története ugyan, ám ez a könyv maga is irodalom — azzá teszi szerzőjének egyénisége s a belőle sugárzó részvét, művészi temperamentum és szeretet. 3. Képesség és szándék szerencsés összhangjának köszönheti létrejöttét A modem magyar irodalom — no meg egy félig hivatalos megbízatásnak, mely a pécsi egyetem egyik jószándékú tanárától indult ki. A feladat, persze, sarkallta becsvágyát, bár szellemi energiáit csak részben szabadította fel: ha ugyanennek a kornak művészettörténetét óhajtjuk megíratni vele, azt is vállalta és teljesítette volna. Mégis, a mű itt volt s mi lett volna természetesebb, mint hogy folytatása következzék? Képesség és szándék azonban magában nem elegendő, a kornak is meg kell fújnia a maga biztató kürtjeleit, s néhány barátságos hátbavágás nem árt az idők részéről. Ez a biztatás azonban elmaradt, a kor — és az író — elsötétült, s létfenntartás terhei már-már elviselhetetlen súllyal nehezedtek reá, s ő, ki nemrég jóformán puszta virtusból hegyeket mozgatott, most hosszú évekig, mint József Attila szellemi proletárja, „másolás után loholt”. A legkorszerűbb elmék egyike kénytelen-kelletlen megtorpant a mostoha idők brutális támadása előtt- A világgazdasági válság s a huszas évek fellendülése után következő nyomorúságos szellemi pangás kettős béklyóba szorította szabad mozgásra termett tagjait. A belső munka, persze, nem szünetelt s ha elszórtan is, igen sok közleménye látott napvilágot újságlapokban, folyóiratokban. Köztük néhány remekbe szabott tanulmány Babits Mihályról, Móricz Zsigmondról s később a kor divatos nagyságairól: Zilahyról, Márairól, Harsány! Zsoltról. Különösen a két utóbbi, tettenérő és bekerítő, pompás kritikai hadmozdulataival a műfaj mintaképe. Fordított is. Még a huszas években készült el Huysmans En routejával, melyet Osvát személyesen csomagolt be irattáskájába, s a fordítót majdnem kézenfogva, elvezette Heltai Jenőhöz, az Athenaeum igazgatói szobájába, hol azután tüstént megállapodtak a könyv kiadásában. Regényeket nálunk csak igen ritkán szokás „műfordítani”, többnyire megelégszenek az egyszerű fordítással. A csaknem lefordíthatatlan Huysmans azonban minden is- tenkísértő nyelvi zsenialitásával bevonul a magyar szövegbe, és polgárjogot nyer honunkban, verve még a nyelvi ezermester Kosztolányi kissé vérszegény és elsietett magyar A reboursját is. A Janus Pannonius városába bujdosott Várkonyi (a városban már működik a reneszánsz nagyságról elnevezett irodalmi társaság) az egyetem fiataljai közül keres szövetségeseket, és sorban fedezi fel Weöres Sándort, Csorba Győzőt, Takáts Gyulát és Tatay Sándort. Olykor már megjelenik nála, egyelőre magánemberként, Kodolányi János, akit ő egész fiatalon s félig ismeretlenül is úgy emleget, mint hivatalosan fémjelzett, aranyrámába illesztett klasszikusokat szokás. A boldogulás és a szellemi élet holt vizeire taszítva is lelkesen hahózik minden tehetségnek, ki csakazértis kidugja fejét a közönyös habokból a napra, és kezét nyújtva bárkájába emelinti őket. Mintha készülne valamire: egy új, egy igazi nagy vállalkozásra. Az nyeri meg a végső csatát, aki legtovább tud várni s akinek mindig, tehát holnap is igaza van. 71
