Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Koncz István: A kiválóság boldogtalanjai
emberi értékekben gazdag, a maga szorgalmából és természetes intelligenciájával aránylag eléggé művelt, négyholdas paraszt: Ács Lajos. Sántha Endre családjában pedig az egyetlen, aki nem tartozik a lehúzó környezethez: kisebbik lánya, Ágnes kikosarazza — apja örömére s anyja bosszúságára — a ,,jó partinak” számító Héthársit (teniszpartnernek jó volt, többre nem kell). Ács Lajos és Ágnes megismerik s megszeretik egymást. Németh László színdarabjában ez nem hasonlít az ismert kispolgári giccs-típusra, a bankigazgató-gépírókisasszony házassági hepiendjére. Ágnesben magában is fokozatosan győz az idegenkedés fölött, a félműveltségtől s a súlyos paraszti környezet kötöttségétől való irtózás fölött — a meglátott férfias emberérték becsülése és a szerelem. Sántha Endre élete boldogtalan, haszontalan volt — halála mégis győzelem. Utolsó erőfeszítésével az előítéletek, a családi fölháborodás akadályait elhárítva, s megelőzve a halála után várható jogi bonyodalmakat, sürgősen egymáshoz segíti a fiatalokat; maga pedig — immár távol a családtól, hazatalálva a néphez, a népfőiskola szalmazsákján agóniájában egy egyszerű parasztasszony, Ács Lajos édesanyja kezébe kapaszkodik. Optimista kicsengésű a Győzelem. Sugallata: van megoldás, van kiút az igazi ember számára — s van mód a parasztság felemelkedésére — a gyűlölt, tőkés-fasiszta társadalom keretei között is. De talán épp e kétes értékű optimizmus miatt az előzőkhöz képest sokat veszít művészi hőfokából Németh László drámája. A megoldás megtalálása fontos, sürgős ekkor — 1941-ben — Németh László számára; — legalább olyan sürgős, mint Sántha Endre számára Ágnes és Ács Lajos házasságának nyélbeütése, amíg teheti. A nemzet sorsát illetően katasztrófa előtti, apokaliptikus hangulatok töltik el. „A nép . .. olyan mint a cápa a hajó mögött. Neki minden jó, ami a hajóról lehull. Egy kis segítség, egy kis igazság, tanítás... Nem fontos, hogy az egész ember, elég a csizmája ... Hajótörésnél persze más...” — mondja a népfőiskolák hasznosságát bizonyítván Ács Lajos finoman a — mégiscsak az úri osztályhoz tartozó — professzornak. A dráma végén pedig maga Sántha ad ilyen tanítást örökségül lányának, Ágnesnak és Ács Lajosnak: „Semmit se tartsatok meg a világból a jövőn kívül: az az egyetlen vagyon, amihez érdemes ragaszkodni. . . A lányomnak természetesen jussa is van . . . Ne nyúljatok hozzá. Hagyjátok a testvéreinek ... A vérem tapad hozzá ... A testvéreidet is hagyd a világnak. Ne járj közébük többet. Ez a Sodorna esője előtti reggel...” Csak a világháborúra gondol? Aligha; többre is, ami utána jön, a kikerülhetetlen forradalomra, a társadalmi átalakulásra, amelyről Németh László már kétségtelenül tudja -— két évvel később a szárszói beszéd bizonyítja —, hogy kommunista—szocialista jellegű lesz. Nem néz elébe szívesen, hajótörésnek, kataklizmának tartja; nem a nép, nem a dolgozó osztályok szemszögéből nézi, hanem az értelmiségéből. Az értelmiség legjobbjait, akiket még meg lehet s még érdemes menteni, akarja felkészíteni rá. A parancs, az utasítás egyértelmű és világos: tessék elszakadni a Horthy-korszak úri osztályától, amelyre pusztulás vár, tessék akár a családi kötelékeket is elvágni; az egyetlen mód a menekvésre: egyesülni a néppel. Professzorhőse van a már a felszabadulás után, Németh László ellenzéki színezetű önkéntes belső emigrációja idején, 1953-ban született társadalmi drámának, a Szörnyetegnek is. A korral, az ötvenes évek aktuális problémáival 60
