Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 3. szám - Fázsy Anikó: Bérletet vennék boldogságra (elbeszélés)
Tele van gátlással. Képzeld, egy lány, akit huszonöt éves koráig még nem ■csókolt meg senki. Igazságtalanságnak tartom, hogy valakinek a sorsát eny- nyire determinálja a külseje. Képtelen megismerkedni bárkivel, vagy komolyabb kapcsolatot teremteni. Pedig annyira értékes lány. — Ez tényleg igazságtalan. Ronda nővel, bármilyen értelmes, bármilyen differenciált, egy férfi sem akar lelkiéletet élni. Az egyébként nagy fejlődés eredménye, hogy Erzsi a nyilvánosság előtt mosogatni mer. Amikor hozzáment Zoltánhoz, azt hitte, örök bérletet vált a boldogságra. Zoltán lektor, s nem lehet csodálkozni azon, hogy a heti nyolcórás hivatali elfoglaltság mellett túl sok ■energiája marad. Ezt főleg más nőkre pazarolja. Amikor Erzsi ezt sejteni kezdte, elhatározta, hogy az irodalomnak fog élni. Gyermekét, csak úgy mellékesen szülte s a házimunkát szégyenkezve, titokban végezte. Csorba bögréire különösen büszke volt. Egyszer elvágtam kávézás közben a szám, s akkor felhívtam a figyelmét, hogy némi utánjárással időnként színes, exportról visszamaradt bögréket lehet szerezni három forintért. Megvetően végigmért, s kijelentette, sajnálja ilyesmire az időt, különben is utálja a kispolgári dolgokat, legszívesebben egy mosókonyhában lakna és vaságyon hálna, így legalább nem eshet a tárgyak rabszolgaságába az ember. Ebben egyébként teljesen egyetértenek Zoltánnal. De azért csodálatos lengyel bútorokat vásároltak részletre, világos bútorokat zöld kárpitozással, az ember úgy érzi magát náluk, mint egy bútoráruház kirakatában. Zoltán állandóan fekete bőrruháról álmodozik, amit nem kell soha mosni, de ordít, ha minden reggel nem kap friss, fehér inget. Erzsi a legjobb úton volt, hogy elviselhetetlen sznobbá legyen, de akkor üstökösként feltűnt a társaságban Balázs, az ifjú festő, Balázs, akinek fekete sörénye állandóan az égnek mered, s vékony arcával, mélyen ülő, csillogó szemeivel olyan, mint egy madárijesztő. Erzsi beleszédült Balázs állandó lo- bogásába. Nehéz lehetett tudomásul vennie Krisztinát. Krisztina gyönyörű, mint egy gótikus szientkép, Erzsi ezért utálja a szép nőket. Nem hiszem, hogy Erzsi át merte volna hágni a belénevelt társadalmi konvenciókat; valami kifinomult barátságra gondolt, amelyet titkos vágyakozások édesbús fájdalma sző át, hiszen minden nő, titokban vagy bevallottan, Beatrice szeretne lenni. Balázzsal kapcsolatban ez teljesen romantikus elképzelés volt, Balázs ugyanis minden neki tetsző nőt gátlástalanul lerohan, s ha kifinomultság kell neki, hát ott van Krisztina. Erzsi néhány éve hősiesen vállalja a családanya szerepét. Azóta szeretem. Vajon ón mikor tanulok meg lemondani, és merem-e majd vállalni az életet olyannak, amilyen? Egyelőre úgy érzem magam, mint egy váróteremben. S lassan én is harmincéves leszek. Egyszer majd nekem is lesznek gyermekeim. Egyszer majd lakásom is lesz talán, bár ez nem valószínű, mert képtelen vagyok zsíros kenyéren élni annak reményében, hogy huszonöt év múlva két szobát a magaménak mondhassak. Amikor megkaptam Erzsi meghívását, rögtön az jutott az eszembe, hogy János biztosan ott lesz a bulin. Aznap délután meg is kérdeztem Pétertől a könyvtárban. Péter furcsán nézett rám: — Már mondtam neked, hogy ne számíts arra a kispolgárra, arra a Kropacsek Edére. Ha férfit akarsz, csak szólj nekem! — Ezen nevettünk. — Egyébként utánanéztem, mit ír Ortega a buddhizmusról. — S már magyaráz és én hallgatom, hiszen az ember úgyis olyan keveset tehet a barátaiért, hát legalább odaadóan hallgassa őket. A buli szombaton volt s aznap összeverekedtem Domajaoek Vladimírral. November volt már, jó lett volna befűteni, de Domajaoek Vladimír megint új 43
