Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 3. szám - Debreczeni Imre: Sötét kapualj (elbeszélés)
DEBRECZEN1 IM RE SÖTÉT KAPUALJ Sebtében összébbrántja magán a kopott malaclopót, s még jobban belesimul a sötét kapualjba. Már hallja a közeledő léptek csosszanását. Ha az ajtófélfának dől, mindjárt nincs olyan hideg. Hiába van nappal kánikula, augusztus végén hűvösek már az éjszakák. A múlt héten előrelátóan haza akarta hozni az őrbundát, de a telepvezető visszavitette. Ha szolgálatban van, engedély nélkül is magára teríti éjfél után, mikor nem kell tartani az ellenőrzéstől. Hatvan felett fázóssá lesz az ember. Ma éjjel szabadnapos. Nem jó a meleg dunyha alól kibújni, de mit tehet az ember, ha olyan szűkös odabent. Anna a szobában lakik a gyerekekkel, a gyerekek közé mégsem vihetik a vendéget. Ilyenkor át kell engedni azt a rozoga konyhai sezlont. Még jó, hogy olyan ócska az a sezlon, legalább hamarább kijön a vendég. Szidják is, pedig lehet azon aludni, csali érteni kell a módját. De azok úgy sem aludni járnak ide. Két éve, hogy Anna is elérkezett abba a korba, amibe előbb-utóbb minden asszony elérkezik, már reménykedni kezdett, hogy ezután majd másképp lesz. De most meg Mariska kezdi, amit Anna abba sem hagyott még egészen. A lány nem a maga feje után kezdte, Anna szorította rá. Eleinte bőgött, hogy ő nem akar, de újabban nem kell biztatni. Ma Mariskának akadt palija. Anna az imént jött meg a presszóból egymaga. Beszólt, felkeltette, s ő jött, szó nélkül. Annával nem lehet ellenkezni, rég megtanulta. Mariskáék is itt lesznek mindjárt, már a beszédjüket is hallja. Látni nem látja őket, hiába erőlteti a szemét, a látása oda van, bizony, de a fülével nincs hiba. Közben a zsebeiben kotorász, de hasztalan, egy árva csikket sem talál. Persze, Anna! Megint kizsebelte. Nagyon kívánja a füstöt. Ilyenkor, ha elalvás után felébresztik, mindig kívánja. Kérni kellene a vendégtől. Igaz, Anna megtiltotta, de a vendég úgy sem tudja kicsoda ő! Már a szomszéd háznál járnak. — Ne, Tibi, igazán... — vihog Mariska. De inkább csalogatás ez, mint elutasítás. Hamar belejött a kis kurva. ■—■ Ugyan, Méri! — ezt a vendég bőgözi. Vastag, borízű a hangja, és rekedt, öreges. Nyilván nem mai legény. A fiatalok nem pénzért szerzik, persze, a nőket. Kerül azoknak amúgy is. Mérinek hivatja magát a kis ce- mende, ez a presszós neve, különben Maris, Mariska, csak így, közönségesen. Szemrevaló kis csitri, az már igaz. Észrevétlen bögyösödött ki. Mitagadás, néhányszor bizony ő maga is kedvet kapott hozzá, de Anna megláthatott valamit, s azt mondta, ha megtudja, hogy kerülgetni meri... Kipakolt akkor ő is, hogy kímélje a gyereket Anna, hiszen alig múlt tizenhat, de az asz- szony kinevette. 23
