Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 3. szám - Csiu-Csang: Mielőtt elmerülnék (vers. Ford.: Weöres Sándor)

falusi ebek falkába gyűlnek, ugatják, ki ritkán-látott.

Jól érti a közönséges megtagadni a kiválót.

Ékeskedem, fényeskedem: a tömeg közül ki lát meg engem? Mennyi minden lakik bennem, mind halomba-dobva nyersen.

Igazságosság, emberiesség, becsület, hűség: az én világom,

A Két Dicsővel nem járhatok ma, lappang belső méltóságom.

Nem egyszerre élnek a jók, szétszóródnak — mi az oka?

Tang és Jü oly messze van már, hogy a vágy nem érhet oda.

Nem háborgók, nem kesergek, nyomorúságom űz mindhalálig, de akaratom, át évszázadokon,

mint nagy jelző-fény vülámlik.

Haladok tovább és meg nem állok.

A nap feketül, lerogy az este.

Jajom-bajom kikacagom, míg a vég hámot vet mindenekre.

Végszó:

Jünn-hab halad, Hszjang-víz szalad, ágas-bogas medret követ.

Homály fedi az utakat s a jövendő árnnyál-lepett.

Súlyos sebem ki-kifakad, . jajongás és sóhaj temet, közöny oltja szándokomat, köd borítja érzésemet.

Mennyi igaz szenvedélyem! s nincs mérték, mely igazítson.

A nagy lovász meghalt régen — jó paripát ki tanítson?